Korábban kollégáim már jártak az Ormánsági Halászcsárdában, én akkor sajnos nem tartottam velük. Többször is emlegették, hogy mennyire jó volt a hely, és mennyire finom volt a halászlé, ami történetesen az egyik kedvenc ételem. Így vasárnap délután autóba ültünk, és meglátogattuk a Kémesen található vendéglátóhelyet. Amit pedig itt tapasztaltunk, az a nagybetűs VENDÉGLÁTÁS volt. Az, amit néha jó lenne Pécsen is több helyen átélni, nem csak az Ormánság közepében.
A történet meséléséhez mindenképpen hozzátartozik, hogy ezúttal fogalmuk sem volt arról, hogy másodjára is a bahir.hu-tól jöttünk, mondhatni inkognitóban látogattuk meg a csárdát, alapvetően egyébként nem is munka miatt mentünk, hanem egyszerűen csak egy randi volt, a párommal. Ezt azért volt fontos elmondani, hogy egyértelmű legyen: az Ormánsági Halászcsárdában nem csak akkor remek étel, és nem csak akkor szívélyes a kiszolgálás, ha tudják, hogy a helyi média dolgozói érkeznek, hanem akkor is amikor semmi ilyenről nincs szó.
Megérkezésünk után a felszolgáló hölgy (aki tippre az üzletvezető lehetett, bár ez nem volt egyértelmű) rögtön két pálinkával kínált meg minket. Ez már a sokadik alkalom volt, hogy megbántam a tizennyolc évesen elkövetett tettemet, mikor is jogosítványt szereztem, így nekem visszakellett utasítanom az ajándékot, de barátnőm helyettem is megkóstolta: finom, kellően erős, és abszolút minőségi italt kapott.
Mindketten vegyes halászlét rendeltünk, egy jókora darab harcsa és egy hasonló méretű ponty volt a tányérban, sok-sok lé, és nagyjából annyi kenyér, amennyit kértünk (tészta nélküli verzióra szavazunk, ha halászléről van szó). Az üdvözlő pálinka is már egy kellemes meglepetés volt, de a felszolgáló hölgy jelezte: ha kérünk még lét, csak szóljunk és hoz. Kérni sem kellett, ahogy meglátta, hogy üres a tányérom, egyből hozott még egy hasonló adagot, mint elsőre. Elképesztően finom volt a halászlé, messze a legjobb amit mostanában ettem, de a második nagy tányérral már nem bírtam. Nagyjából vasárnap délután öt körül járhattunk ott, a cikket szintén vasárnap este tizenegykor írom, és azóta sem bírtam enni egy falatot sem. Pedig desszertet is kaptunk. Ajándékba.
Nem elég, hogy ingyen adtak egy – állítólag – finom pálinkát, nem elég, hogy gyakorlatilag kérés nélkül újra mertek a levesből, még palacsintával is megkínáltak minket. Az sem zavarta a rendkívül kedves személyzetet, hogy a helyszínen azt már nem bírtuk elfogyasztani, gond nélkül elcsomagolták őket. Őszintén azt gondoltam, hogy maximum 1-2 darab kisebb palacsinta lesz, de itthon jöttem rá, hogy négy méretes, mogyorókrémmel rendesen megtömött finomságot kaptunk, ingyen. Pusztán ajándékba. Azért, hogy jöjjünk máskor is. És tudják mit? Hiába van relatíve messze Pécstől Kémes, az ilyen vendéglátás az, ami miatt újra autóba fogunk ülni, és újra meglátogatjuk az Ormánsági Halászcsárdát. Mert ezért megéri étterembe menni, ezért megérni autózni, ezért megéri fizetni: minőségi ételeket kaptunk, elképesztően színvonalas és kedves vendéglátás mellett. Köszönjük!
kiemelt kép: Hegedűs Tünde
