Szerdán, azaz október 21-én elindult a pécsi óriáskerék, ami a Lánc utcánál épült.

Elsőkörben májusig lesz látogatható

Mint ahogyan arról a BAHÍR is beszámolt Ruzsa Csaba alpolgármester korábban elmondta, hogy a látványosság első körben májusig lesz majd látogatható. Ez idő alatt az önkormányzatnál felmérik majd, hogy mennyire népszerű az építmény és mérlegelik azt is, hogy érdemes-e megtartaniuk azt.

EZEK A BAHÍR LEGFRISSEBB HÍREI

Szórakozási lehetőség

Mint mondta, két fő céljuk van azzal, hogy ilyen típusú szórakozási lehetőséget biztosítanak a pécsi lakosoknak és az ide látogatóknak: egyrészt szeretnék a belváros és a Zsolnay-negyed közötti gyalogos forgalmat erősíteni, amit a jövő évben közlekedési eszközökkel is kipróbálnak majd, egyelőre azonban az óriáskeréktől várják a fellendülést. Másrészt a várost egy egészen új látószögből szeretnék megmutatni: a Lánc utcai helyszínről ebből a magasságból a mérnökök szerint a Zsolnay-negyed, de még a Székesegyház tornyai is jól láthatóak – számolt be róla néhány nappal ezelőtt a Pécsma.

EZ IS ÉRDEKELHETI: 3000 pécsi ingyen próbálhatja ki az óriáskereket

Az átadás napja

Az átadás napján egyébként a helyszínen volt a Pécsakutál is, akiknek sikerült beszélniük a szerkezet egyik tulajdonosával, Horváth Mihálynéval, aki érdeklődésükre elárulta, hogy a kereket a a párja álmodta meg és egy szlovák mérnök tervezte. Ez volt az első hazai gyártású kerék. Egy ajkai cég dolgozott rajta 8-10 hónapot, 2018-ban készült el. Nyáron Siófokon állt, de volt már Győrben is.

EZ IS ÉRDEKES: Itt a pécsi óriáskerék a lakók szemével – fotó

Hihetetlen népszerűség

Az óriáskerék megnyitóeseményén Ruzsa Csaba, Pécs alpolgármestere hangsúlyozta, hogy az óriáskerék már most hihetetlen népszerűségnek örvend.

– Az üzemeltetők havi bérleti díjat fizetnek, illetve minden felmerülő költséget ők állnak. Továbbá felajánlottak háromezer jegyet a pécsieknek, ebből ezer a fogyatékkal élők valamint a rászoruló gyerekekhez kerül – tájékoztatott az alpolgármester.

“Más városokban 30-40 ezer ember van egy szezonban a keréken, ha ezt azzal vetjük össze, hogy mennyi turista van egy évbenPécsett, akkor azt látjuk, hogy jelentős növekedést érhetünk el.” – mondta

Ruzsa Csaba hozzátette, hogy a Zsolnay Negyed és a belváros közti forgalomnövekedést tavasszal újabb fejlesztésekkel is szeretnék erősíteni. A helyszínnel kapcsolatban Ruzsa Csaba kiemelte, hogy az üzemeltetőkkel hét helyszínt vizsgáltak meg. A szemle során több szempontot is figyelembe vettek; többek között tekintettel voltak a föld alatti járatokra, és a statikai szempontokra is.

Nyitókép: MTI/Sóki Tamás