Sziráki Dorina pécsi fotómodell. Huszonnyolcéves, de már túl van egy nagyon súlyos betegségen: januárban állapítottak meg nála bőrrákot. Ám Dorina felvette a kesztyűt, és úgy néz ki, megnyerte élete legnagyobb csatáját. Most másokat inspirálhat bátorságával, kitartásával: fotózásokon bátran felvállalja a műtét után maradt heget is, a közösségi médiában pedig a bőrrák veszélyeire hívja fel a figyelmet. Azt is megtudhatjuk tőle, hogy miként vált belőle fotómodell, mit dolgozott korábban, és miként küzdütt meg a betegségével.

– Mikor, mióta és milyen formában modellkedik?

– Ha tehetem egyre gyakrabban vállalok fotózásokat. Eleinte csak hétvégente, majd egyre több szabadnapot áldoztam be a fotózásokért amiket a mai napig szívesen teszek, szerencsére rugalmas a munkahelyemen és teljes mértékben támogatja a modellkarrierem, így ha felkérésem van, nem kérdés, hogy nélkülöznek-e. 2016-ban volt az első felkérésem, amikor egy modellt sminkeltem egy fotózáson a fotós (aki jelenleg a vőlegényem) megjegyezte, hogy fotogénnek tart és szívesen lefotózna, itt kezdődött minden amiért a mai napig hálás vagyok ,hiszen 180 fokot fordított az életemen. 

Mondhatni mellékállásban modellkedek, bár az elmúlt két év nagyon pörgősre sikeredett és fővonalként is vinném viszont annyira szeretem a munkám, hogy nem szeretném otthagyni még a modellkedésért sem. 

– Mikor elkezdte a karrierjét, milyen célokat fogalmazott meg saját maga előtt?

– Érdekes, de sosem volt célom ezen a téren. Soha nem törekedtem vagy vágytam arra, hogy modellkedjek és a mai napig szinte hihetetlen számomra, hogy fotósok és ügynökségek keresnek fel, hogy dolgozzak velük. 

– Mivel foglalkozott a modellkedés előtt? Mi volt a gyermekkori álommunkája? 

– Egy orvosesztétikai központban dolgoztam és dolgozom jelenleg is mint egészségügyi asszisztens, medical kozmetikus, sminkes és sminktetováló. Hm gyermekkori álommunkahely… Azt hiszem , hogy én olyan gyerek voltam akinek nem volt ilyen, érdekelt az egészségügy és a szépészet is egyaránt ezért először kozmetikusnak tanultam majd egészségügyben is elvégeztem egy szakot (képalkotó diagnosztikai, sugárterápiás és nukleáris medicinás asszisztensként) de azt elmondhatom, hogy a jelenleginél jobbat el sem tudnék képzelni. 


– Akkor, amikor betegségével diagnosztizálták, milyen érzések kavarodtak Önben? Hogy találta meg a kiutat, mentálisan/lelkileg, a nehéz helyzetből?

– Megrémültem. Mivel volt bőven tapasztalatom egészségügyben a tanulmányaim miatt egyből azok az emlékek villantak be, amiket az onkológián tapasztaltam és persze egyből a legrosszabb: áttét, sugárkezelés, kemoterápia, kihullik a hajam, elgyengülök és nem is sorolom tovább. 

Mivel alapjáraton egy nagyon pozitív beállítottságú ember vagyok elkezdtem győzködni magam, hogy márpedig ezt nem szabad tovább negatívan látni, tudatosan meg kell változtatnom a gondolataim, hiszen fejben dől el minden. Ebben rengeteget segített a párom aki teljes vállszélességgel támogatott, bíztatott és vigasztalt, és nem hagyott 1 percre sem magamra a félelmeimmel. 


– Hogy érzi, túl van a nehezén?  

– Úgy érzem igen és nagyon szerencsésnek gondolom magam, hogy kaptam még egy esélyt amit nem fogok eljátszani. Túl vagyok sok mindenen és nem kívánom senkinek az elmúlt időszakom. Testileg napról napra jobban vagyok, újra lábra tudok állni önállóan tudok sétálni, óvatosan tornázni, kocogni és ezt az ember ilyenkor értékeli igazán. Lelkileg is azt mondom, hogy túl vagyok rajta, mert azt kell mondanom, hogy úgy is legyen, de nehéz feldolgozni ha az embernek 28 évesen azt mondják, hogy rákos, fel-fel villannak emlékek, érzések és nem egyszerű elfogadni, hogy Onkológiai gondozott, és bár eddig is egészségesen és tudatosan éltem az életem, határozottan megváltozott a felfogásom és sokkal jobban értékelem az élet apró örömeit. 

– Nagyon sok ember van az országban, aki jelenleg is súlyos beteg. Tud egy olyan tanácsot adni számukra, ami segítheti őket a nehéz helyzetben? 

– Tudom, hogy közhely, de az önmagunkban való bizalom, hit abban, hogy meggyógyulok és a tudatosság nagyon-nagyon fontos. Ha az áll a leleten, hogy rosszindulatú daganat akkor se roppanjunk össze, hanem a megoldást keressük és kezdjünk el azon gondolkodni, hogy hogyan tudnám támogatni saját magam, mit tehetek, mivel árthattam és mivel segíthetek. Nem egyedül az orvos feladata, hogy megmentsen hanem saját magunké is. 

– Sziráki Dorina hol lesz öt év múlva? Mivel lenne elégedett, ha hol lenne/mit csinálhatna 2025-ben?

– Ez egy nagyon jó kérdés… Szeretném folytatni a modellkedést és bejárni vele a világot, híres fotósokkal dolgozni, sok-sok helyre eljutni, mindemelett szeretném, ha 2025-re már a párommal a saját családiházunkban élnénk, de ha az életem ugyan ilyen lenne 5 év múlva, is mint ma, akkora is elégedett és boldog lennék.