A Pécsi Tudományegyetem korábbi rektora, dr. Bódis József jelenlegi államtitkár a parlament mai nyílt ülésén ismerte el, dr. Keresztes László Lóránt az LMP frakcióvezetőjének kérdésére, hogy a PTE-től 1,9 milliárd forintot fog elvonni az állam, a kialakult vírushelyzet miatt. Igaz, ez még mindig jobb opció, mint az eredeti, 3,6 milliárdos terv volt.

A vírusválság miatt több magyarországi egyetemet is érinteni fog a megszorítás, az ország legrégebbi egyeteme, a PTE sem marad ki belőle, államtitkár úr szava alapján 1,9 milliárdos sarcra számíthat a Pécsi Tudományegyetem. Az elvonás mértéke magas, és vélhetően több ember munkahelyébe is kerülni fog. Vélhetően valamennyi karnak együttesen kell majd spórolnia a költségeken, melyek információink szerint elsősorban a munkabéreket fogják érinteni. Az egyetem a régió legnagyobb foglalkoztatója, közel kétezer oktatóval, és nagyjából húszezer hallgatóval. Egyelőre még nem lehet megjósolni, hogy a döntés hatására, hány ember fogja elveszíteni a munkáját.

Azt még nem lehet tudni, hogy a már folyamatban lévő fejlesztésekre milyen hatással lesz az állami elvonás, de vélhetően a már elkezdett projektek nem fognak leállni.