Tegnap ünnepelte volna 100. születésnapját Szent II. János Pál pápa. II. János Pál pápára sok pécsi emlékezhet, hiszen 1991. augusztus 17-én Pécsre látogatott és több, mint 60 ezer ember előtt tartott szentmisét a pécs-pogányi reptéren.

Ő volt az első és azóta is egyetlen pápa, aki hazánkba, köztük Pécsre látogatott volna. A látogatása természetesen feledésbe sem veszett, hiszen a tiszteletére 2006-ban a pogányi reptérre vezető utat róla nevezték el, emellett 2011-ben a látogatásának 20. évfordulója alkalmából a pogányi reptér várótermében egy emléktáblát is elhelyeztek. A 27 évig pápai tisztséget betöltő szentatyáról Péterffy Attila, Pécs város polgármestere is megemlékezett:

“II. János Pálra nem csak a pécsi látogatása miatt emlékszünk, hanem tanításaira is büszkék vagyunk. A világ problémáira nyitott egyházfőként rendszeresen felemelte szavát a szociális igazságtalanság és az ökológiai válság ellen, az emberi méltóság és a teremtett világ védelmének harcosa volt. Kirekesztés helyett mindig a párbeszédet kereste és képes volt a bűnbánatra a katolikus egyház nevében elkövetett bűnök miatt.A mai napon rá emlékezünk.” – írta tegnap a bejegyzésében Péterrfy.

Ma ünnepelné 100. születésnapját Szent II. János Pál pápa.Sok pécsi emlékezhet még, hogy a már szentté avatott…

Közzétette: Péterffy Attila – 2020. május 18., hétfő