A kialakult vírushelyzet miatt, az Egészségtudományi Kar hallgatói és oktatói a szokásoktól eltérően, ezúttal online felületen tartották meg a kar egyik legfontosabb tudományos eseményét, a Tudományos Diákköri Konferenciát. Az eredeti helyszín ezúttal Kaposvár lett volna, ám úgy ítélte meg az ETK vezetősége, hogy még túl kockázatos lett volna ennyi embert egyhelyen meghallgatni. Ugyanis a kar hallgatói nagyon aktívan vettek részt a rendezvényen, amely gyakorlatilag hiba nélkül zajlott le.

Az ETK-s diákok olyannyira aktívak voltak, hogy rekord számú résztvevő mellett zajlott le a konferencia: százhatvénnégy hallgató, összesen tizennégy szekcióban mérte össze a tudását a kar -jubileumi – harmincadik – tanévében. Ráadásul idén három külföldi, idegennyelvű programban résztvevő hallgató is megmérettette magát a kari versenyen.

Az Egészségtudományi Kar történelmében ez már a XXVI. alkalom volt, hogy a legtehetségesebb diákok összemérték a tudásukat, az első ami online platformon zajlott. A hallgatóknak estig kell még izgulniuk, ugyanis a különböző szekciók elnökségei este hét órától hirdetnek eredményeket. A legjobban teljesítő diákok a következő tanévben az Országos Tudományos Diákköri Konferencián képviselhetik az ETK-t, az egyetemet és városunkat.