Bombaként robbant a hír még februárban, hogy a jövőre betiltják Magyarországon az egyszer használatos műanyagot, erről akkor Palkovics László,  innovációs és technológiai miniszter beszélt. A tárcavezető akkor ismertette, hogy az akcióterv részeként július 1-jével már megkezdik az illegális hulladéklerakók felszámolását, illetve ugyanezzel a dátummal létrehozzák a Hulladékgazdálkodási Hatóságot – számolt be róla akkor a Blikk. Az új hatóság feladata az lett volna, hogy ellenőrizze a hulladék-gazdálkodási ágazatot, hogy felkutassa az illegális hulladéklerakókat, illetve kényszerítse az ingatlantulajdonosokat, együttműködésben az önkormányzatokkal, a hulladék eltávolítására.

Mindezen felül pedig betiltják az egyszer használatos műanyagok forgalmazását, megvédik a hazai folyókat a külföldről ide érkező hulladékoktól. Elvárják a multinacionális cégektől, hogy környezetbarát technológiákat alkalmazzanak, a következő 10 évben meghatszorozzák a naperőművek kapacitását, továbbá támogatják az olcsó elektromos autók megjelenését és használatát. Bevezetik a Zöld Államkötvényt, és minden újszülött után 10 fát ültetnek – sorolta akkor a miniszter.

Most azonban nagyon úgy tűnik, hogy a törvényjavaslat nem került az Országgyűlés elé, sőt mi több, Semjén Zsolt a kormány nevében vissza is vonta azt – számolt be róla két nappal ezelőtt a HVG.

Az Európai Unió egyébként 2021-től betiltja a könnyen és olcsón helyettesíthető egyszer használatos műanyagokat: a műanyag fülpiszkálókat, evőeszközöket, tányérokat, szívószálakat, italkeverőket és léggömbpálcikákat. Az itthon is elkészült törvényjavaslat értelmében pedig itthon a jövő év elejétől betiltották volna a nejlonzacskót és a műanyag tasakot a zöldségeknek vagy a péksüteményeknek a boltokban. Amikor viszont már csak az volt hátra, hogy az erről szóló törvényjavaslatot elfogadják, a kormány visszavonta azt.

Az iromány tárgyalására a fenntartható fejlődés bizottság volt kijelölve, a testület LMP-s elnöke, Schmuck Erzsébet pedig a hvg.hu megkeresésére azt mondta, hogy amikor megkérdezte erről a parlamenti folyosón a kormányoldal képviselőjét, az ITM egyik államtitkára azt válaszolta neki, hogy még dolgoznak a törvény szövegén, de arról nem tudott információt, hogy meddig vagy, hogy mikor terjesztik azt be újra.

Az Origo úgy tudja, hogy a OGY egy későbbi időpontban tárgyalja majd a törvényjavaslatot. A lépést azzal magyarázták, hogy ugyan elkötelezettek a környezetromboló termékek hazai korlátozása mellett, de a koronavírus miatt kialakult nehéz helyzetbe került hazai műanyagipari vállalkozások lélegzetvételhez kell, hogy jussanak.

Schmuck Erzsébet azonban nem hagyta annyiban a dolgot, éppen ezért most az LMP benyújtja a műanyagok betiltásáról szóló fideszes törvényjavaslatot.

“A kormány május elején a veszélyhelyzet csúcsán adta be a javaslatot, amit most visszavont. A munkahelyek védelmével indokolja ezt a lépést. Két hete miért nem tudta ezt a kormány? Hogyan készítenek elő egy törvény-javaslatot, ha nem mérik fel annak társadalmi és gazdasági hatásait. Ez a törvény  lassan két éve készül, a kormány húzza-vonja. Eddig arra hivatkozott, hogy a gazdasági szereplőkkel kell egyeztetnie.

Az ökológiai válság közepén vagyunk, ezért a lehető leggyorsabban meg kell hoznunk azokat a döntéseket, melyek segítségével csökkenthetjük természeti környezetünk terhelését, és az egyszer használatos műanyagok kivezetése kétségtelenül egy ilyen sürgető lépés. Nem a környezetre és az egészségünkre káros tevékenységeket kell megmenteni, hanem átállítani a csomagolóanyag gyártást fenntartható termékekre. Ha a kormánynak fontos lenne a környezet védelme, akkor már régen megtette volna ezt a lépést. írta z LMP társelnöke a lehetmas.hu oldalán.

Az Origo cikket szerint a kormány megbíztaa az ITM-et, hogy folytassák az egyeztetéseket, illetve készítsenek ütemezést a technológiaváltás hatékony végrehajtására. A cikk szerint azonban értelmezési kérdésekre is válaszokat várnak az Európai Bizottságtól, ugyanis szerintük hiányoznak az egyszer használatos műanyagtermékekre vonatkozó pontos előírások, illetve iránymutatások.