Megkínozták, eltörték a lábát és öt golyót lőttek egy cica fejébe Komló-Határtetőn – írja a bama.hu. Az állat ezt csodával határos módon ezt még túlélte és hazatalált gazdáihoz, azonban néhány nappal később meghalt.

A szörnyűségről az állat gazdái számoltak be a Facebookon, bejegyzésében azt írják: „A mai nap eltemettem egy cicát. Nem ütötték el,nem volt beteg,nem másé volt. A családé volt,egészséges, fiatal, szelíd,bújós cica. A bűne csak az volt,hogy élt,Komlón Határtetőn.”

A Bátor névre hallgató szelíd kis állatot kegyetlenül megkínozták és még a szemét is kilőtték, aki ezután még valahogyan hazavonszolta magát. Persze a gazdái azonnal orvoshoz siettek vele, ahol kiműtötték a golyókat, ám ezután kiderült, hogy sokkal nagyobb a bajm ugyanis az állat lábát is eltörté. Ezután ismét orvoshoz vitték a cicát, aki sajnos néhány nappal később elpusztult.

A macska gazdái a közösségi oldalon indítottak hajtóvadászatot, hogy megtalálják azt, aki ilyen kegyetlen módon bánt el szerencsétlen kis állattal. Emellett a cica gazdái a posztban köszönet mondtak mindkét állatorovosnak is, akik azonnal ellátták az állatot, ám a szakszerű és gyors segíség sem segített már rajta. A feljelentést megtették, a rendőrök keresik az elkövetőket. A poszt teljes szövege itt olvasható.