A Mohácsi Torna Egylet az egyik első vidéki egyesület volt, amelyet 1888-ban alapítottak meg. Számos szakosztály tartozik az MTE égisze alá, például a labdarágás, a judo vagy éppen a kézilabda. Mai vendégünk Erdélyi Bianka volt, a klub szakosztály-vezetője. Bianka Mohácson nőtt fel, ott kezdett el kézilabdázni, majd a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán szerzett felsőfokú végzettséget, sportmenedzser szakon.

– Kérlek mutasd be röviden, a mohácsi kézilabda működését! Hány ember kézilabdázik nálatok és milyen szinten játszotok jelenleg?

– Jelenleg közel 120-an kézilabdáznak Mohácson. Utánpótlás csapataink a Kisiskolás és a Gyermekbajnokságban versenyeznek, serdülő, ifjúsági és felnőtt csapatunk jelenleg a II. osztályban szerepel.

– Hogyan érinti a koronavírus-válság a mohácsi kézilabda csapatot?

– Ahogy mindenhol, nálunk is felborultak a mindennapok. Az első hetekben a bizonytalanság volt, ami leginkább megnehezítette a jövőbeni munkát. Ennek ellenére a lehető legtöbbet próbáltuk kihozni a helyzetből, az edzők egytől egyig átálltak az online edzéstartásra, folyamatosan tartották a kapcsolatot a szülőkkel és a gyerekekkel, amiért nagy dicséret illeti őket. Az enyhítéseknek köszönhetően, május 11-én újraindítottuk az edzéseket, amit már mindenki nagyon várt. Jelenleg a jövő évi versenykiírást vártjuk a szövetségtől, hogy megkezdhessük a következő szezonra való felkészülést.

– Beszéljünk kicsit rólad. Hogy jött a kézilabda? Mikor, hol kezdtél el játszani?

– Általános iskola harmadikos koromban költöztem Anyukámmal Mohácsra, az ő javaslatára kezdtem el kézilabdázni Mohácson, Arató Bélánál. Fogalmam sem volt mi ez a sportág, én előtte legfeljebb fára mászni tudtam. Végül annyira megkedveltem, hogy nem volt kérdés jól döntöttem-e. Közel 18 évig kézilabdáztam Mohácson, ez idő alatt NBII-es és NBI/B-s bajnokságot is nyerni tudtunk. Ezek máig felejthetetlen élmények számomra.

– Mióta dolgozol az MTE-nél? Milyen tisztséget töltesz be a klubnál?

– A sportszervező alapképzés ideje alatt kisebb megszakításokkal, úgymond szakmai gyakorlatként kezdtem el technikai vezetői feladatokat ellátni az egyesületnél. Hivatalosan 2016. július 1-től dolgozom technikai vezetőként a szakosztálynál, 2020. február 1-től pedig a szakosztályvezetői feladatok is hozzám kerültek.

– Hogy jött a lehetőség, milyen utat jártál be eddig?

Ahogy az előbb is említettem, a technikai vezetői feladatokat szakmai gyakorlat címszó alatt végezhettem. Ezért a mai napig hálás vagyok az egyesületnek, hogy betekintést nyerhettem ebbe a munkakörbe. Gyakorlatilag akkor döntöttem el, hogy a jövőben is ezzel szeretnék majd foglalkozni. Ennek következménye volt, hogy elvégeztem a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán, a Sportmenedzser mesterképzést is. Egyáltalán nem volt számomra teher a tanulás, alig vártam, hogy levelezős hetek következzenek, főleg úgy, hogy kiváló oktatóktól tanulhattam abban a két évben.

2016 nyara óta dolgozom főállásban technikai vezetőként. Az első két évben még kézilabdáztam a felnőtt csapatban, így egyáltalán nem volt könnyű dolgom, de a munkám iránti elhivatottságom mindig átsegített a nehéz időszakokon. 2018-ban hagytam abba a kézilabdát, azóta pedig teljes erőbedobással tudok a munkára koncentrálni. A sportmenedzser képzés alatt nem titkolt célom volt, hogy egyszer szakosztályvezetőként is kipróbáljam magam. 2020. február 1-én valósult meg ez az álmom. Gerber Csabától vettem át ezt a pozíciót, akinek azóta nagyon sokat köszönhetek. Csapatmenedzserként továbbra is dolgozik a felnőtt csapatnál, így elég nagy terhet vesz le rólam.

– Milyen távlati céljaid vannak a szakmán belül?

– Egyik fő célom, hogy egy olyan szervezetet alakítsak ki, ami szakmailag és emberileg is pozitív képet mutat a mohácsi kézilabdáról. Számomra nagyon fontos a megfelelő légkör és a valahova tartozás érzésének kialakítása. A kommunikáció elengedhetetlen ahhoz, hogy az itt dolgozó edzők és munkatársak rendszerben tudjanak dolgozni. Nagy szerep hárul az utánpótlás nevelésre, de természetesen a felnőtt csapat másodosztályban való stabil helye is elengedhetetlen a sikerhez. Fontos, hogy az itt nevelkedett fiatalok lássák maguk előtt a felnőtt csapathoz vezető utat. Még ha nem is lesz belőlük válogatott játékos, nekünk akkor is az a cél, hogy mindenki eljusson a felnőtt kerettagságig. Nem utolsósorban, ha mégis abbahagyják a kézilabdát, akkor a jövőben nézőként, szurkolóként maradjanak az egyesület közelében.

– Hogy látod általánosságban a magyar kézilabda helyzetét?

– Úgy gondolom, klubszinten a világ élmezőnyébe tartoznak a magyar(országi) csapatok, de sajnos ez felnőtt válogatottjainkra kevésbé mondható el. A nagy világversenyeket általában követem a televízióban és szurkolok a válogatottnak, de nem igazán szeretem a klubcsapataink nemzetközi és hazai mérkőzéseit. Egyszerűen nem vonz az, hogy leüljek a tv elé és megnézzek egy mérkőzést, helyette inkább olvasni szeretek. Az általános helyzetről nem szeretnék bővebben nyilatkozni. Nyilván vannak dolgok, amik jobban szemet szúrnak, esetleg felháborítanak, emellett rengeteg pozitívum is fellelhető a sportág jelenlegi helyzetét tekintve. Ami számomra fontos, hogy a létesítményeink rendben vannak, a szertárunk jól felszerelt, az edzőink nyugodtan dolgozhatnak. Egy apró porszem vagyunk a gépezetben, ha nem is kizárólag, de nagyrészt csakis rajtunk múlik, hogyan viszonyulunk a mindenkori lehetőségekhez.

Képzeld el, hogy van egy hely, ahol otthon érzed magad, ahol megbecsülnek és ahol azt csinálod, amit igazán szeretsz. Ha lesz olyan ember, aki számára ez a hely a Mohácsi Torna Egylet 1888 kézilabda szakosztálya, akkor én már elégedett leszek.