A világűr meghódítása már régi vágya az emberiségnek, ennek legfontosabb mérföldkövei Jurij Alekszejevics Gagarin 1961-es kilövése, amivel ő lett az első ember az űrben, Alekszej Arhipovics Leonov 1965-ös első űrsétája és Neil Armstrong első lépesei a Hold felszínén 1969-ben. Az űrverseny a hidegháború végével és a Szovjetunió szétesésével lezárult.
Május 27-én viszont új időszámítás kezdődhet, egy újabb lényeges mérföldkő lerakásával.
Bob Behnken és Doug Hurley a NASA két asztronautája a tervek szerint május 27-én a floridai Kenedy Űrközponton vesznek rész egy kilövésen, úti céljuk a Nemzetközi Űrállomás. Ez az esemény két szempontból érdekes, egyrészről 9 éve nem indult ilyen misszió az Egyesült Államok területéről, másrészről a hordozó rakétát és a kabint Elon Musk cége, a SpaceX tervezte és készítette. Ezzel ez lesz az első olyan eset, amikor egy magáncég rakétáját lövik ki emberekkel a fedélzetén, ami ekkora utat tesz meg.
A két űrhajóst a Crew Dragon nevű kapszula, és a Falcon 9 hordozórakéta fogja szállítani a Demo-2 névre keresztelt küldetés során.
Elon Musk híres arról, hogy figyel a részletekre, különösen a dizájn terén. Ezért nem meglepő, hogy Behnken és Hurley egy Tesla Model X-szel fognak megérkezni a kilövés helyszínére, illetve Muskék által tervezett, futurisztikus űrruhát fogják viselni.
A kilövés sikeressége nagyban meghatározza a NASA és a SpaceX együtt működését. Musk cégének oldalán úgy fogalmaznak, rakétájuk a legbiztonságosabb és legfejlettebb rendszer, amit valaha építettek. Jövőbeli céljaik a Hold, a Mars, és az azon is túl. A kilövést a SpaceX oldaláról lehet majd élőben követni, az élő közvetítés a kilövés előtt 4 órával fog kezdődni.
Nem csak Elon Musk számára lényeges, hogy milyen eredménnyel zárul a küldetés, a NASA-n is nagy a nyomás, hiszen 2011 óta nem indítottak ilyen jelentőségű kilövést, hiszen azóta az összes amerikai űrhajós Oroszországból indult, ez a NASA-nak nagyjából 4 milliárd dollárjába került. Az utóbbi időben egyre romló orosz-amerikai kapcsolatok miatt ez kiemelten fontos esemény lesz.
A misszióról egy rövid animáció is készült.