Adatkérések sorozatával fordul a Budapest-Belgrád vasútfonal fejlesztéséért felelős tárcához az LMP, mert a párt látni akarja a többi között azt, megtérül-e a beruházás.

Ha nem kapják meg a kért dokumentumokat, jogi úton kényszerítik ki azokat a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól – mondta csütörtöki online sajtótájékoztatóján az LMP frakcióvezetője.
    

Keresztes László Lóránt közölte: kíváncsiak a többi között az ország legdrágább vasúti fejlesztésének műszaki tartalmára, de arra is, hogy a kínai fél vállalt-e garanciát a vonal kihasználására.
    

A politikus továbbra is értelmetlennek tartja a projektet, amelyre úgy tekint, mit amellyel a kormány elárulja a nemzet érdekét. Összesen mintegy 1000 milliárd forintot, ebből jövőre 140 milliárdot fordít az ország a beruházásra – ismertette -, miközben annak dokumentumait tíz évre elzárják – kifogásolta.
    

Szerinte a jövő évi keretösszegből 125 ezer munkahelyet lehetne létrehozni, ezt „áldozza fel” a kabinet.

Online sajtótájékoztató – Budapest-Belgrád vasúti projekt

📢 Online sajtótájékoztató: feltárjuk az igazságot! Az LMP adatkérést nyújt be, hogy a közvélemény megismerhesse a Budapest-Belgrád vasútfejlesztési projekt legfontosabb adatait, dokumentumait. Ha ezt nem teljesítik, jogi úton szerzünk érvényt ennek. A magyar nemzeti érdekek érvényesítése fontosabb, mint a kínai üzleti érdekek.

Közzétette: Dr. Keresztes László Lóránt – 2020. május 28., csütörtök

(MTI)