Schwarcz-Kiefer Patrik a Jobbik Baranya megyei önkormányzati képviselője, a Régiók Európai Bizottságának tagja korábban Facebook-oldalán azt írta, a KSH legfrissebb adatai szerint Baranya megyében a legmagasabb a munkanélküliek száma. A Jövő TV Reflektorban című műsorában beszélt a megye fejlesztéséről, és a Régiók Európai Bizottságáról. 

Schwarcz-Kiefer Patrik szerint a munkanélküliséggel kapcsolatban az első lépés az lenne, ha őszintén beszélnének Baranya megye helyzetéről. A következő lépésként a kisfalvas települések lakóinak a mezőgazdaságban biztosítsanak munkalehetőséget. „Az ingázó munkavállalók legnagyobb aránya Kelet-Baranyában tapasztalható, ott jelentős német kissebség él még, akik a német nyelvtudás miatt sokkal inkább választják azt, hogy két hetet dolgoznak Németországban, két hetet maradnak otthon, mert helyben semmi munkalehetőség nincsen” – mondta.

A Jobbikos politikus Baranya fejlesztésével kapcsolatban elmondta: meg kell találni azokat az erősségeket, amikkel a megye rendelkezik. Kiemelte a turizmust, a termálfürdőket, és a borvidékeket. 

Az első és legfontosabb lépés, amiért én magam is próbálok küzdeni az, hogy a beígért infrastrukturális beruházásokat végre fejezzék be” – monda. Hozzátette: az M6-os, illetve M60-as autópályák megépítését régóta ígérik a választási kampányokban, de a kivitelezésig még nem jutottak el. Schwarcz-Kiefer Patrik úgy fogalmazott: a baranyai kormánypárti politikusok új projektje egy pécsi stadion építése lenne, például a mohácsi híd megépítése helyett. 

Schwarcz-Kiefer Patrik kiemelt figyelmet szentel a beremendi domb ügyének. Elmondta: több megkeresést is kapott helyiektől a bányászattal kapcsolatban. A gyár vezetői még a kilencvenes években megegyeztek a helyikkel, de most a megegyezést felrúgták, így komoly természeti értékek kerültek veszélybe.

Tény, hogy a lakosságot egyáltalán nem vonták be egy olyan horderejű döntésbe, ami végül ezt a módosítást lehetővé tette. Közérdekű adatigénylésekkel, helyi egyeztetésekkel próbáljuk elérni, hogy a gyár, a Duna-Dráva Cement tartsa be azokat az ígéreteket, amiket korábban tett a lakosságnak

– mondta.

Az ígéretek betartásán kívül a képviselő azt is szeretné elérni, hogy megfelelően tájékoztassák a helyieket, mivel úgy véli: ezt az önkormányzat nem teszi meg maradéktalanul. 

Schwarcz-Kiefer Patrik a legfiatalabb tagja a Régiók Európai Bizottságának. Szerinte azért őt delegálta a Jobbik, mert aktívan részt vett az önkormányzati választásokat megelőző kampányban, és a Jobbik külügyeivel foglalkozó csapat tagjaként már több külföldi üggyel foglalkozó projektben részt vett. Úgy véli: az is fontos szempont lehetett, hogy egy fiatal képviselő delegálásával a párt bizonyítsa: a Jobbik a fiatalok érdekképviseletét is a zászlajára tűzi.

Korábban megírtuk, hogy Schwarcz-Kiefer Patrik ellenzéki képviselőtársaival levelet írt a Régiók Bizottságának elnökének, Semjén Zsolt törvényjavaslatáról. „A Régiók Bizottságában nekünk magyarországi képviselőként az összes magyarországi önkormányzatot képvselnünk kell, és úgy láttuk, hogy ezek a tendenciák amik magyarországon tapasztalhatóak az önkormányzatiságot érintő kérdésekben nagyon rossz irányba haladunk” – mondta.