Mint ahogyan arról korábban a BAHÍR is hírt adott idén már biztosan nem rendezik meg a Pécsi Egyetemi Napokat. Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke néhány héttel ezelőtt erősítette meg a hírt, hogy a város egyik kedvenc könnyűzenei fesztiválja, ami kvázi az éves fesztiválszezon nyitóeseménye is, biztosan elmarad.

“Alapvetőn felvetettük a kérdést, hogy az online térben megjelenjen valamilyen pótlása a fesztiválnak, de a helyzet az az, hogy egyrészről rendkívül elterjedt kezdeményezéssé vált és nem szeretnénk egy ilyen egyedülálló fesztivál egy ilyen tömegsorozat részesévé tenni. Másrészt magát a hangulatot az az egyedi légkört, amit a fesztivál meg tud teremteni, nem biztos, hogy az online térben meg tudjuk teremteni” – mondta az EHÖK elnöke az UNIV TV-nek.

A PEN mellett számos pécsi kötődik még a Rockmaratonhoz, amit először 1991-ben rendeztek meg, éppen ezért nem meglepő, hogy számos rockrajongó számára ez egy kötelező érvényű fesztivál.

A Rockamaraton az idei évre számos újdonsággal készült, sőt több külföldi előadót is vártak, ám sajnos a fesztivál a koronavírus áldozatául esett. A szervezők még április végén jelentették be, hogy idén biztosan nem lesz maraton, a megvásárolt jegyekről pedig tudatták, hogy érvényesek lesznek a jövő évi rendezvényre is, de akár vissza is lehet váltani azokat – adta hírül a Pécsma.

A Fishing On Orfű kapcsán mi is írtunk, ugyanis a szervezők néhány héttel ezelőtt jelentették be, hogy bár nem a megszokott időben, de megrendezésre kerül a fesztivál. A baranyaiak kedvenc fesztiválja ugyanis augusztus végére került át. Mint ahogyan azt megírtuk az új zenei már meg is található a fesztivál weboldalán, úgy néz ki a szervezőknek kisebb változtatásokkal ugyan, de sikerült átszervezni szinte a teljes felhozatalt a nyár végi időszakra. A honlapon természetesen azt is jelezték, hogy a már megváltott jegyek érvényesek lesznek az új időpontra is, akinek azonban nem felel ez meg, az vissza is válthatja azokat. Június 15-ig még van lehetőség nyilatkozni arról, hogy kinek nem felel meg az új időpont. Azok is nyilatkozhatnak, akik napi jegyet vettek, de azt másik napon szeretnék felhasználni majd augusztusban. Ezt a fesztiválozók az online jegyértékesítési rendszerben tehetik majd meg.

Kérdéses volt még az Ördögkatlan megrendezése, azonban kiderült, hogy a megszokott keretek között nem kerül megrendezésre. Azonban a katlan nem vész el idén teljesen csak átalakul, erről nemrégiben adtak hírt a szervezők, erről mi is beszámoltunk.

“Mint azt április 30-án megírtuk, 2020. október 22-25. között Ördögkatlan-napokat szeretnénk rendezni. Az elmúlt 12 év egyik legnagyobb eredményének azt tartjuk, hogy szervezők-fellépők-látogatók között első pillanattól létezik a kölcsönös bizalom, amire mindig építhettünk. A bizalom alapja a szavahihetőség, a megbízhatóság. Ezt őrizendő hallgatunk egyelőre, miközben csendesen készülődünk. Nem akarunk olyan információkat május közepén szerteszét szórni a facebookon és egyéb csatornákon, amiket később módosítani, visszavonni, törölni kell. Manapság majdnem mindenki vírus-szakértő lett. Azt írjuk, majdnem, mert magunkat nem soroljuk közéjük. Bevalljuk, nem tudjuk, mi lesz ősszel. Bizalmat és türelmet kérünk hát, igyekszünk rászolgálni. A programmal, bérlettel és egyéb körülményekkel kapcsolatos információkat akkor fogjuk közölni (valószínűleg a nyár közepén), amikor biztonsággal tehetjük azt.” – tudatta közleményében a Katlancsapat.

Szintén a pécsiek egyik kedvence a Zsolnay Fényfesztivál, amivel idén egész biztosan más formában találkozhatunk, mint eddig. A zajos sikert arató programsorozatot idén már ötödik alkalommal rendezték volna meg a nyáron, ám ez a koronavírus-helyzet miatt most elmarad. A szervezők azonban nem csüggedtek és úgy döntöttek, hogy az év hátralévő részében kisebb falatokban ugyan de tartanak kisebb rendezvényeket, ahol fényfestéseket terveznek – számolt be róla a Pécsma.