Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője, felkéri Baranya megye valamennyi országgyűlési képviselőjét, hogy pártállástól függetlenül közösen forduljanak a kormányhoz és közösen kérjék  a megyét és Pécs városát érintő megszorító intézkedések visszavonását.

Pécs és Baranya megye hosszú ideje rendkívül nehéz gazdasági helyzetben van. Ebben a nehéz helyzetben érte a várost és a…

Közzétette: Dr. Keresztes László Lóránt – 2020. június 8., hétfő

Nyílt levelében kitér arra, hogy a nehéz gazdasági helyzetben lévő Pécs-Baranya számára súlyos problémát jelent az elvándorlás, a kevés munkahely, az alacsony bérek és az egyre romló állapotú infrastruktúra. Keresztes szerint a nemrég napvilágra került kormányzati megszorító intézkedések óriási károkat fognak okozni.

„Ezért most arra van szükség, hogy pártállástól függetlenül, Baranya megy országgyűlési képviselői közösen forduljanak a kormányhoz és közösen kérjük a megszorító intézkedések visszavonását, hiszen ez Pécs-Baranya érdeke.”-szögezi le.

Ahogy azt már korábban megírtuk, a kormány eddig soha nem látott mértékben 1,9 milliárd forintot kíván elvonni a Pécsi Tudományegyetemtől. A tervezett kormányzati lépésről így fogalmaz a képviselő – „Az intézkedés elbocsátásokkal, illetve munkahelyteremtő beruházások elmaradásával járna egy igen nehéz helyzetű térségben, éppen egy gazdasági válság idején. Kérjük, hogy ezt az elvonást ne érvényesítsék.”

Keresztes a gépjárműadó elvonására is kitér. „ A gépjárműadó elvonása Pécs városának közel félmilliárdos kiesést jelent. Ezt a város nem fogja tudni kigazdálkodni. Ezzel a döntéssel a városban és környékén élő, az itt dolgozó embereket éri kár.”- írja.

A kormány azon döntését, hogy kivonul a helyi közösségi közlekedés finanszírozása mögül így értékei a zöldpárti politikus. „Alig van olyan város, amely képes lesz ezt a feladatot saját erőből megfelelő színvonalon elvégezni. Pécs városának ez súlyos gondokat jelent, ami ismét csak az itt élő, itt dolgozó, illetve az itt tanuló emberek életét nehezíti majd meg.”

A június 6-án bevezetésre került új vasúti menetrend több mellékvonalat komolyan érint, köztük két baranyait is, a Villány-Mohács (66-os) és a Godisa-Komló (47-es) vonalakat, ahol bizonytalan időre megszűnik az érdemi személyszállítás. „Ez az intézkedés a mellékvonalak halálát jelenti.”- vetíti előre a nem túl rózsás jövőt a képviselő.

„Ezért pártállástól függetlenül arra kérjük a kormányt, hogy mindezt vegye figyelembe, és változtassák meg a fenti döntéseket, illetve szándékokat.”- zárja nyílt levelét.

Mentsük meg Pécs-Baranyát!

Mentsük meg Pécs-Baranyát! Közös a felelősségünk! Pécs és Baranya megye egésze hosszú ideje rendkívül rossz gazdasági helyzetben van, ezen csak súlyosbítanak a kormány azon megszorító intézkedései, amelyek pénzt vonnak el az egyetemtől, az önkormányzattól és leépítik a megye közösségi közlekedését.Ezért arra kérem Baranya megye összes országgyűlési képviselőjét, hogy pártállástól függetlenül, közösen forduljunk a kormányhoz azért, hogy vonják vissza a megszorító intézkedéseket, hiszen ez Pécs-Baranya érdeke.

Közzétette: Dr. Keresztes László Lóránt – 2020. június 8., hétfő