Az egyik legnagyobb hazai közvéleménykutató cég készített felmérést Szombathelyen, ahol a helyi lakosok politikai preferenciáit vizsgálta, valamint azt, hogy melyik ellenzéki politikus lehetne a legesélyesebb a kormánypártiakkal szemben, „ha most vasárnap lennének a választások”.

A felmérésből látható, hogy még mindig magasan a Fidesz a legnépszerűbb párt, őket a DK és a Momentum követik. Az is látható, hogy az ellenzéki pártok külön-külön nem, de közösen képesek lennének megszorongatni a kormánypártokat. Szokás szerint magas a bizonytalanok, és a titkolózók aránya is, az ő esetükben akár egy Borkai-ügy is döntő lehet a választások előtti napokban.

A közvélemény-kutató az elemzésében megállapította, az új, összellenzéki városvezetés járványkezelési döntéseivel a megkérdezettek 92 százaléka elégedett, ám messze nem ez a kutatás legérdekesebb része. A kérdések között ugyanis a szokásos pártpreferencia (még mindig a Fidesz a legerősebb, az ellenzéki pártok együtt viszont már megközelíthetik, és elég magas a párt nélküliek tábora) mellett a közös ellenzéki indulásra és egyes ellenzéki politikusok választási esélyeire is rákérdeztek. A Závecz-elemzés például jelentős terjedelmet szentelt annak, hogy a szombathelyiek többsége, 54 százaléka egyetért azzal:

AZ ELLENZÉKNEK MINDENHOL EGYETLEN KÖZÖS JELÖLTET KELL INDÍTANIA A FIDESZ JELÖLTJÉVEL SZEMBEN.

A ZÁVECZ-KUTATÁS UGYANIS ALAPOSAN KÖRBEMÉRTE AZ ESÉLYEKET, NEM CSAK AZT, HOGY A SZOMBATHELYI KÖTŐDÉSSEL VAGY KIFEJEZETTEN HELYBEN POLITIZÁLÓK KÖZÜL KIK A LEGISMERTEBBEK.

Ebben a kérdésben Czeglédy Csaba 97, Hende Csaba 95, Nemény András 94 százalékos ismertségre tett szert, de közismert személynek számít Balázsy Péter és Ungár Péter is, 84 és 75 százalék hallotta nevüket. A Jobbikból nemrég kilépett helyi parlamenti képviselő Bana Tibort 59, a momentumos Iker Áront a megkérdezettek 15 százaléka ismeri.

Országosan ismert politikai szereplők a legesélyesebbek

A Závecz-elemzés legérdekesebb része az, hogy:

EGY ESETLEGES ELLENZÉKI ELŐVÁLASZTÁSON – MOSTANI TERVEI SZERINT – A SZOMBATHELYIEK 38 SZÁZALÉKA VENNE RÉSZT, A HELYI ELLENZÉKI SZAVAZÓK KÖRÉBEN PEDIG 84 SZÁZALÉK ÍGÉRTE AZT, HOGY ELMEGY MAJD VOKSOLNI.

Szombathelyen az előválasztás Czeglédy és Ungár között dőlne el, kettejük között nagyon kicsi a különbség, Bana és Iker gyakorlatilag esélytelennek tűnik. Amennyiben pedig a következő választáson egy Fideszes és egy ellenzéki jelölt indulna, akkor Ungár Péter lenne az egyetlen, aki legyőzhetné Hende Csabát, jelenleg 41-39 százalékon állna a két politikus, Czeglédyt már 11 százalékponttal előzné meg az egykori honvédelmi miniszter. Az LMP politikusára az ellenzéki voksolók 84%-a szavazna, Czeglédyre csupán 72%. Látható, hogy bár az LMP országos népszerűsége jelenleg alacsony, de vélhetően a kevés olyan párt egyike a magyar politikai palettán amire akár a DK-s, akár a Jobbikosok szavaznának, ha úgy adódna a helyzet. (index.hu nyomán)

kiemelt kép: Bődey János / Index