Szakács László a Magyar Szocialista Párt alelnöke, országgyűlési képviselője, Komló korábbi alpolgármestere. Vele beszélgettünk a városvezetés eddigi munkájáról, a szocialista párt jelenlegi helyéről, és szerepéről, de az is kiderült, hogy a baranyai politikus szerint mi lehet a megfelelő taktika az ellenzék számára 2022-ben.

Mint a térség egyik országgyűlési képviselője, hogyan értékeli Pécs új városvezetésének az eddigi tevékenységét?

– Örültem, hogy a város kikerült a Fidesz rabigájából. Lássuk be, hogy a Fideszből is azok a politikusok kerülnek, kerültek ide akikkel központilag sok baj volt, akikkel nem lehetett kapcsolatot tartani, akiknek nem lehetett javaslatot tenni, nem voltak kíváncsiak mások véleményére. Ne feledjük, hogy Pécs városát úgy vette át az új városvezetés, hogy még mindig kincstári megbízottak vannak a városban, akik felügyelik a gazdálkodást. Ez Páva öröksége. Péterffyék sok kihívással néztek szembe, ráadásul jött a koronavírus és az azt övező kihívások, elvonások, átalakítások. Ha mindezeket egymásra helyezem, látható, hogy ez egy rendkívül sűrű félév lehetett, az új városvezetéstől pedig nagyon komoly teljesítmény volt az eddigi.  

– Hogy látja az ellenzéki városok és a kormány kapcsolatát? Beszélhetünk konstruktív együttműködésről?

– Nagyon egyoldalúnak gondolom, mert én nem látom azt, hogy a kormány együttműködne az ellenzéki városokkal, az ígéretük ellenére sem. Egyáltalán nem látom ezt az együttműködési szándékot. Én azt látom, hogy adóelvonás van, hatáskörök elvonása van. Legalább négy hónapja az a politikai közbeszéd az önkormányzatisággal szemben, hogy mennyi jogkört és mennyi forrást von el az állam, a városoktól. Ha nagyon akarnám, akkor sem tudnám konstruktív együttműködésnek nevezni azt, amit a Fidesz csinál. Az önkormányzatok finanszírozása normatív alapú finanszírozás. Magyarul, ha feladatot lát el, azért az állam fizet, ehhez képest ez most nem normatív, hanem kijáró típusú: ez azt jelenti, hogy kilincselni kell, előszobázni kell, hajbókolni kell, és talán akkor kaphat valamit a város. Azt gondolom, hogy a városokban élő szavazók ennél többet érdemelnének.

– Térjünk rá kicsit az országos politikára. Mi lehet az MSZP célja 2022-ben?

– A Magyar Szocialista Pártnak mindig is egy célja van: alkotmányos módszerekkel megdönteni a jelenlegi kormányt; tehát az, hogy megnyerjük a választást. Olyan baloldali, hiteles, az emberek felé forduló és az embereket szolgáló alternatívát kell nyújtanunk, amit a jelenlegi kormány nem nyújt. A jelenlegi kormány mindig a tőkeoldalán áll, mi mindig a munkások, a kisemberek oldalán állunk. Máshogy fogalmazva: a kormány a multinacionális cégeket támogatja, mi viszont az ott dolgozó magyar munkások oldalán állunk. Erre kívánunk mi alternatívát mutatni.

– Ön személy szerint hogy látja, hogy nyerhet az ellenzék? Egylista? Kétlista? Esetleg alternatíva lehet az is, ha az ellenzéki pártok teljesen külön indulnak?

– Azt gondolom, hogy a legcélravezetőbb, ami jól működött Baranyában is októberben, hogy egy közös jelölt legyen a Fidesz jelöltjével szemben, egy közös lista a Fidesz listájával szemben, egy miniszterelnök-jelölt Orbán Viktorral szemben. Ez a megfelelő recept, ezt láttuk, hogy jól működött ősszel a helyhatósági választásokon. Ezen nem is érdemes változtatni.

– A jelenlegi politikai erőket nézve, reálisan hány hely juthat a szocialistáknak egy esetleges közös listán?

– Nagyon korai kérdés, és azt gondolom, hogy ha közös listát akarunk – ha erre válaszolnék – pont ennek a listának a gondolkozását tenném egy nagyon rossz keretbe. Ami arról szólna, hogy akkor van közös lista, ha az MSZP-nek van ennyi és annyi jelöltje, én nem akarok ilyen számot mondani. Én azt szeretném, hogy legyen közös lista, legyenek közös jelöltek és mindenhol azok a jelöltek induljanak, akik képesek megverni a Fidesz jelöltjét. Olyanok, akiknek megfelelő helyi támogatásuk van, megfelelő politikai tartalmat tudnak közvetíteni és természetesen végtelenül tisztességes emberek. Nem tenném egy másikfajta számháborús keretbe a közös listán való indulást, ez önmagában is hiteltelenítené az összefogást.

– Ha már közös miniszterelnök-jelölt, erre van már jelölt, akár olyan, akiről azt gondolná, hogy ő lenne a megfelelő személy?

– Sajnos megint egy kitérő választ kell adnom, én egy pártnak az elnökhelyettese is vagyok, nem csak baranyai elnök. Ha most mondanék egy nevet, akkor ma hírt gyártanánk, én ettől most tartózkodnék. Hírt gyártani nem akarok, de közös miniszterelnök-jelöltet igen.

– Ön lát rá esélyt, hogy közös lista legyen?

– Persze hogy látok, azért azt érdemes tudni, hogy most nyilvánvalóan minden ellenzéki párt a saját arcát próbálja mutatni, ami alapvetően helyes, hogy a saját politikáját próbálja növelni, ami egyébként pozitívum, hiszen így növekedhet az ellenzéki pártok tábora is. Azt mindenki látja, hogy annak van alternatívája, hogy közösen induljunk, ezt bizonyította be nekünk az önkormányzati választás, és én biztos vagyok benne, hogy a nap végére elfogunk oda jutni, hogy a találgatásokból egy lista legyen, mert ez ami célravezető.

– Mi az MSZP valós helye és szerepe 2020-ban a magyar politikai palettán?

– Az MSZP karakteresen baloldali, olyan demokrata párt, amely képviseli azokat a baloldali értékeket, amelyekre nagyon nagy szükség van Magyarországon: munkavállalói jogok képviseletét, a munkavállalók képviseletét a tőke ellenében, adott esetben. Képviseli azt, hogy legyen mindenki számára elérhető minőségi egészségügy, a maga színvonalú közoktatást, amelyhez mindenki hozzáfér, valósuljon meg a társadalmi mobilitást, legyen esélyegyenlőség. Ne az döntse el valaki sorsát, hogy hova születik, hanem hogy milyen a tehetsége, a szorgalma, hogy mennyit tanult. Ma ennek az ellentétét látjuk, például egy vállalkozó esetében teljesen mindegy, hogy mennyire szorgalmas, alázatos, vagy hogy mennyire tanulta ki a szakmáját: az a vállalkozó lesz sikeres akire Orbán Viktor rámutat, mi ezzel szeretnénk szakítani, azt mondani, hogy ne Orbán Viktor döntse el valaki sorsát, és ne is az, hogy hova születik. Az esélyegyenlőtlenségek ellen kell fellépni, ezt a Magyar Szocialista Párton kívül senki más nem teszi meg. Ez egy progresszív gondolkodás.

– Milyen jelenleg az MSZP és a DK kapcsolata?

– Azt gondolom, hogy meg kell hallani a választók szavát. Tőlük én nem hallok mást, csak hogy fogjanak már össze és csináljanak valamit. Ez innentől kezdve nem erről szól, hogy az egyik politikus kedveli-e a másikat, vagy sem, szerintem ez egy mellékes kérdés. Persze könnyebb úgy együtt dolgozni, ha mindenben egyetértünk, de nem ez a választói elvárás. A választói elvárás az az, hogy az ellenzéki pártok fogjanak össze és váltsák le Orbán Viktort és a Fideszt. Persze vannak nézeteltérések, vannak viták, de ezeket le kell folytatni és tovább kell dolgozni a Fidesz leváltásán. A választók akaratának megfelelően kell cselekedni.