Mint ismeretes a kormány súlyos milliárdokat von el a várostól, illetve a Pécsi Tudományegyetemtől, amelynek hatására dr. Keresztes László Lóránt az LMP frakcióvezetője szólította fel a baranyai országgyűlési képviselőket. Levelet írtak Orbán Viktornak, öt ellenzéki képviselő írta alá a levelet: Hohn Kriszta, Keresztes László Lóránt, Mellár Tamás, Szakács László és Tóth Bertalan. A megye kormánypárti képviselői (Hoppál Péter, Nagy Csaba, Bánki Erik, Hargitai János) arra sem vették a fáradtságot, hogy válaszoljanak, esetleg megindokolják, hogy miért nem tartják ezt fontos lépésnek. Egyértelműen látszik tehát, hogy hiába kértük, hogy a pártpolitikai érdekeket félretéve, közösen álljunk ki az itt élő emberekért, a kormánypárti képviselők számára fontosabb a saját hatalmi érdek és a miniszterelnökhöz való lojalitás. – fogalmazott Keresztes.
A teljes nyílt levél szövege itt olvasható:
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Alulírott pécsi és Baranya megyei országgyűlési képviselők a következő kéréssel fordulunk Önhöz:
A Pécsi Tudományegyetem Pécs-Baranya legnagyobb foglalkoztatója. A kormány által tervezett, a PTE-t érintő 1,9 milliárd forintos elvonás nem csak az intézménynek, de Pécs városának, és az egész megyének óriási károkat okozna. Az intézkedés elbocsátásokkal, illetve munkahelyteremtő beruházások elmaradásával járna egy igen nehéz helyzetű térségben, éppen egy gazdasági válság idején. Kérjük, hogy ezt az elvonást ne érvényesítsék.
A gépjárműadó elvonása Pécs városának közel félmilliárdos kiesést jelent. Ezt a város nem fogja tudni kigazdálkodni. Ezzel a döntéssel a városban és környékén élő, az itt dolgozó embereket éri kár. Ez az intézkedés óriási problémát jelent a megye többi városának, és a kistelepüléseknek is. Kérjük, hogy vonják vissza ezt az intézkedést.
A kormány úgy döntött, hogy kivonul a helyi közösségi közlekedés finanszírozásából. Alig van olyan város, amely képes lesz ezt a feladatot saját erőből megfelelő színvonalon elvégezni. Pécs városának ez súlyos gondokat jelent, ami ismét csak az itt élő, itt dolgozó, illetve az itt tanuló emberek életét nehezíti majd meg. Kérjük, hogy vonják vissza ezt az intézkedést.
A kormány döntése értelmében a Villány–Mohács (66-os), és a Godisa–Komló (47-es) vasúti mellékvonalakon bizonytalan időre megszűnik az érdemi személyszállítás. Ez az intézkedés a mellékvonalak halálát jelenti. Kérjük, hogy a megye lakóinak érdekében vonják vissza ezt a döntést.
Miniszterelnök Úr! Pécs, és egész Baranya megye rendkívül nehéz gazdasági helyzetben van. Mindez megmutatkozik az elvándorlás adataiban. Kevés a munkahely, alacsonyak a bérek, rossz állapotú az infrastruktúra. A fent említett elvonások tovább nehezítik Pécs-Baranya helyzetét.
Ezért pártállástól függetlenül arra kérjük a kormányt, hogy mindezt vegye figyelembe, és változtassák meg a fenti döntéseket, illetve szándékokat.