Az 1956-os forradalom egyik legismertebb szereplőjét, a korábbi miniszterelnök Nagy Imrét ezen a napon végezték ki. Portrénkkal rá emlékezünk.

Nagy Imre Kaposváron született 1896. június 7-én, ott is nőtt fel. A gimnáziumot – környezetének nagy megrökönyödésére – félbehagyta, hogy kitanulja a géplakatos szakmát, de szülei hosszas unszolására végül beiratkozott a felső kereskedelmi iskolába is. Ezt végül soha nem fejezte be, mert kitört az I. világháború, Nagy Imre pedig 1915-ben bevonult a kaposvári 44-es közös gyalogezredbe.

Az I. világháborúban a méltán hírhedt olasz fronton, a Doberdói fennsíkon harcolt, ahol 1915 novemberében egy szilánk megsebesítette a lábát. Ezután nem szándékozott visszatérni az olasz frontra, így rövid időre hazatért, ahol előbb irodai munkára osztották be, majd géppuskás tanfolyamra küldték Budapestre. Itthonléte izgalmasra sikeredett: előbb elkártyázta a pénzét, így bliccelnie kellett a vonaton, végül le is ugrott róla Kaposvárnál. Zárkára is ítélték ezért az akcióért, de végül egy ismerős révén egy nap után kiengedték. Külön érdekesség, hogy Nagy Imrét ezután Pécsre rendelték egy önálló géppuskás zászlóaljhoz, a siklósi országút mellett volt a szállásuk, ahonnan leggyakrabban a Mecsek oldalába jártak gyakorlatra, itt léptették elő őrvezetővé is.

Végül Baranyából került az orosz frontra 1916 júniusában. Nem telt el sok idő, és máris a csaták sűrűjében találta magát, igaz, az orosz áttörés miatt ez főleg visszavonulásokat jelentett. Több heves ágyúzás után egy bombázásban újra megsérült, ismét a lábán. Orosz katonák találták meg, így hadifogságba került, ahonnan csak 1918-ban szabadult. Itt találta meg Nagy Imrét a kommunista mozgalom.

Nagy Imre viszontagságos utazás után végül Nyisnyaja Berezovkába került, ahol előbb egy fűtetlen barakkban, rossz körülmények között töltött egy hetet, de után átkerült a „rendes” hadifoglyok közé, ahol az ellátás már egészen tűrhető volt. Katonatársaival itt gyakran beszélgettek politikáról, azon belül is főleg a demokratikus és a szocialista gondolatoknak adva hangsúlyt. Politikai alapon alakítottak ki kisebb csoportokat, akik előadásokat tartottak egymásnak.

Nagy Imre 1918 tavaszán szabadult és már márciusban belépett a Vörös Gárdába, majd a Szibéria Külföldi Munkásainak Kommunista Pártjába is. Harcolt az orosz polgárháborúban is, ahol a Csehszlovák Légió fogságába került, de sikeresen megszökött és a Bajkál-tó környékén kezdett dolgozni. 1921-ben aztán belépett az Oroszországi Kommunista Pártba is, végül egy rövid kiképzés után hazatért Kaposvárra.

Innentől kezdődik viszontagságos hazai politikai élete, amire az Oroszországban átélt élmények, a háborúk, a baloldali értékek voltak a legnagyobb hatással. Előbb a szociáldemokrata pártnak volt a tagja, ahol egy földreformot követelő parasztmozgalmat szervezett. A pártból 1925-ben kizárták, majd alapító tagja lett az illegálisnak tekintett Magyarországi Szocialista Munkáspártnak. Börtönbe is zárták néhányszor, megszakításokkal összesen 3 évet töltött rács mögött. Ezekben az években meg is nősült, egy lánya született.

Politikai tevékenysége szinte folyamatosan a földreform körül mozgott, igyekezett megszervezni a parasztokat, újságot szerkesztett, tanulmányokat írt. A Horthy-korszakban ez értelemszerűen nem volt egyszerű egy alapvetően jobboldali rendszerben, mindezt ráadásul egy illegális párt tagjaként. Végül némi bécsi kitérő után Moszkvába emigrált, ahol egészen 1944-ig maradt, itt főleg újságíróként és rádiós szerkesztőként dolgozott.

1944 szeptemberében többedmagával hazatért és Szegeden kezdték meg a kommunista párt megszervezését. Ő maga továbbra is elsősorban földügyekkel foglalkozott, kidolgozta az MKP földreformját. Szakértelme megkérdőjelezhetetlen volt, az Ideiglenes Nemzetgyűlés ki is nevezte földművelésügyi miniszternek. Célja egyértelműen a földosztás volt: „a földesúri birtokok parasztkézre adása megnyitja a politikai, társadalmi, gazdasági és szellemi felemelkedés útját az évszázadok óta elnyomott magyar parasztság előtt.”

Az 1945-ös választások után a Tildy-kormányban is szerepet vállalt, belügyminiszter lett. Ekkoriban került be az MKP Központi Vezetőségébe is, ahol egyre többször fogalmazott meg ellenvéleményt Magyarország szovjet mintájú átalakítása ellen. Ezek a viták vezettek ahhoz is, hogy fél évvel a választások után le is mondott belügyminiszteri posztjáról. A földreformot is bírálta, Rákosival is többször vitázott, ezek során a mezőgazdaság szövetkezeti átalakításának távlati, erőszaktól és diszkriminációtól mentes útja mellett állt ki.

Amikor Nagy Imre karrierjéről beszélünk, megkerülhetetlenek a Szovjetunió politikájának változásai. A Sztálin 1953-as halálát követő enyhülés időszaka kedvezett Nagy Imrének is, hiszen előtérbe került az általa mindig is képviselt enyhébb politika. Ki is nevezték az év júliusában miniszterelnöknek, ami után azonnal eltörölte a kötelező beszolgáltatást és igyekezett enyhíteni a parasztság életminőségén. Megszüntette a kitelepítéseket és az internálótáborokat is, eltörölte a rögtönbíráskodást és felülvizsgáltatta a politikai pereket.

Ez az időszak azonban nem tartott sokáig, hiszen pártbeli ellenfelei, elsősorban Rákosi Mátyás, folyamatosan támadták politikáját mind itthon, mind Moszkvában. Végül ez vezetett a bukásához is, 1955-ben még a pártból is kizárták. Visszatért a Rákosi-korszak emléke, Nagy körül pedig kialakult egy kommunista értelmiségi csoport, amely 1956-ban előtérbe is került. Nagy Imre szerepe és jelentősége megkérdőjelezhetetlen a forradalomban, október 23-án beszédet mondott és követelte a szovjet csapatok kivonását. Egy hétre rá koalíciós kormányt alakított, de hiába híres nemzetközi segítséget kérő rádióbeszéde, november 4-én a szovjet csapatok bevonulása hamar pontot tett a forradalom végére.

Nagy Imre meggyőződéses baloldali volt, de demokrata is. Nem tetszett neki a Rákosi-rendszer terrorja, miniszterelnökként bizonyította is, hogy lehet a kommunizmust másképp csinálni, ezt ellenfelei nem is nézték el neki. Ahogy nem nézték el a forradalomban betöltött szerepét sem, hosszas huzavona után 1958. június 16-án kivégezték. Halála után is megmaradt kultusza, olyannyira, hogy 1989-ben, szintén ezen a napon társaival együtt újratemették, ami a rendszerváltás egyik ikonikus eseménye, máig meghatározza az egész folyamat emlékezetét.

Nagy Imre hatása óriási jelentőségű, a mai napig hivatkozási pont, még ha azt nem is szabad elfelejteni, hogy demokrata felfogása ellenére hithű kommunista volt és segítette az MKP felívelését, amivel közvetve hozzájárult a Rákosi-terrorhoz is. Ezt ugyan végig kritizálta, különösen a földreform elhibázottságát és a rendőrterrort, de ahogy más történelmi alakot, úgy őt sem szabad idealizálni, egyoldalúan megítélni.