Kedd este, három fordulóval a bajnokság zárása előtt a Kispest legyőzésével 31. alkalommal lett magyar bajnok labdarúgásban a Ferencváros. De miben volt jobb a csapat a vetélytársaknál?
A bevezetőben feltett kérdésre a válasz röviden: gyakorlatilag mindenben. Persze ez így túlzott leegyszerűsítés, ezért összetettünk néhány érvet, hogy miért lehetett ismét bajnok a Fradi.
1.Anyagi lehetőségek
Kezdjük mindjárt azzal, ami a modern futballt egyértelműen meghatározza: a pénz. A Fradi nyilvánvalóan kiemelkedik a mezőnyből anyagi lehetőségeit tekintve, ilyen értelemben csak a Fehérvár és a Puskás Akadémia versenyezhet a csapattal. A portfolio.hu beszámolója alapján 2019-ben majdnem 10 milliárd forintból gazdálkodhatott az FTC, ennek a legnagyobb része a szponzoroktól és a reklámokból érkezett be. A magyar foci szerkezete, a TAO-rendszer és a magyar állam hathatós segítsége mellett nem feledkezhetünk el ugyanakkor arról sem, hogy a csapat tavaly ősszel az Európa Liga csoportkörében menetelt, ami szintén jelentős árbevételt jelentett. Ennek köszönhetően a csapat a térség egyik legjobb fizetéseit tudja biztosítani a játékosoknak, akik értelemszerűen szívesen jönnek így a csapathoz. A nagyobb bevételek pedig arra is jók, hogy a klubvezetés minőségi játékosokat tud hozni a csapathoz.
2. A játékoskeret mélysége, minősége
Térjünk is át a futball szakmai oldalára, ugyanis a sok pénz még nem jelent garanciát az eredményekre, vagy ahogy a legendás játékos és edző, Johann Cruyff fogalmazott: „még sohasem láttam, hogy egy zsák pénz gólt lőtt volna.” A Fradiban leginkább a magyar szinten minőségi légiósok lőtték a gólokat: Zubkov és Boli 9, Isael és Tokmac 7 gólnál tart jelenleg (ne feledjük, még 3 forduló hátra van!), és csak utánuk jön egy magyar, Varga Roland 6-nál jár. A csapat ereje éppen abban rejlik, hogy szinte minden poszton van két hasonló erősségű játékosa, nincs kiemelkedő góllövő, nincs egy nagy sztár, talán csak egyedül Miha Blazic belső védő az, aki valóban nélkülözhetetlen a keretben. A csapat nagyon együtt van, ha nem gyengülnek meg jelentősen, reális esély lehet az újabb címvédésre és akár egy újabb európai menetelésre is.
3. Szerhij Rebrov és a szakmai stáb
Az ukrán Rebrov fantasztikus futballista volt, de edzőnek sem utolsó. Egyértelműen szintet lépett vele a csapat a Doll-korszak után, elég csak az EL-csoportkörbe való bejutásra utalni és arra, hogy onnan is majdnem továbbjutott a csapat. Mindeközben a bajnokságban is menetelt a gárda, könnyedén elbírta a kettős terhelést, ez persze köszönhető az előbb taglalt mély játékoskeretnek is. Rebrov kedvére válogathatott, 31 játékos lépett eddig pályára a bajnokságban.
A Fradi játéka látványosan sokat javult az ukrán edző keze alatt, ne feledkezzünk meg ugyanakkor a stáb többi tagjáról sem, közülük is kiemelkedik még Hajnal Tamás sportigazgató. Hajnal már nagyon fiatalon Németországba került, ott töltötte karrierje jelentős részét, haza is hozta a profi mentalitást. Nem fürdik be az igazolásokkal, okosan költi a klub pénzét, persze van is miből. Most azonban még nagyobb feladat vár rá és a vezetésre: valahogy meg kell tartani Rebrovot, mert a kérők állítólag nagyon kopogtatnak már az edzőért.
4. Kiegyensúlyozottság
Ahogy már említettük, a csapat elbírta az őszi kettős terhelést, pedig ez a magyar csapatoknál rendre problémát jelent, elég csak a Fehérvárra utalni, amely 2018-ban jutott be az Európa Ligába, de a bajnokságban ezen idő alatt jelentős hátrányt szedett össze a Fradival szemben. Ebben a szezonban ez változott, a csapat összesen kétszer kapott ki eddig, igaz, Felcsúton és Mezőkövesden is csúnyán beleszaladt a késbe (4-1 és 3-0). A Fradi ereje éppen ebben rejlik: tud nyerni. Ha kell rossz játékkal, ha kell egy szerencsés góllal, de ha kell látványos támadójátékkal.
A koronavírus okozta kiesés szintén nem zavarta össze a fejeket, pedig ez egy valóban szokatlan helyzetet teremtett a futballban (is). Szintén a koronavírus következménye, hogy az elmúlt fordulókat a rettegett Fradi-tábor nélkül voltak kénytelenek játszani, hiszen a B-közép nem járt ki a meccsekre még úgy sem, hogy korlátozottan ugyan, de idővel fel lehetett menni a lelátóra. Ez a veszélyhelyzet megszűnésével megváltozott, telt ház is lesz a holnapi derbin az Újpest ellen. A Fradi az ország legnépszerűbb csapata, a szurkolók fantasztikus hangulatot tudnak teremteni, nem véletlen, hogy 3 éve nem kapott ki a csapat hazai pályán. Ezek a külső tényezők sem zavarták össze a játékosokat, akik fejben nagyon erősnek bizonyultak és itt visszautalnánk Rebrovra, aki képes rendet tartani a focisták körében.
A Ferencváros aránylag könnyedén húzta be a 31. bajnoki címét, amivel abszolút rekorder, a második MTK-nak 23 van. Érdekesség, hogy 24 éve nem tudták megvédeni bajnoki címüket, ez most sikerült, és nem is látni, hogy melyik csapat lehet képes megfogni őket. Igaz, Székesfehérváron ezt biztos másképp gondolják.
Kép forrása: Ferencvárosi Torna Club Facebook-oldal