18 napja indított közösségi finanszírozási kampányt a Pécsi Állatkert a Tőkeportálon azért, hogy felépüljön az állatkert új pandakifutója. A Pécsi Állatkertben évek óta dolgozunk azért, hogy csatlakozhassunk a vörös panda fajmegmentő– és tenyészprogramjához (EEP) és kezdetben két fiatal nőstény tartásával járuljunk hozzá ennek a lenyűgöző fajnak a fennmaradásához.
A koronavírus-járvány miatt az idén 60 éves Pécsi Állatkert kiadásait jelentősen csökkenteni kellett, tervezett fejlesztéseinkről nagyrész le kellett mondanunk. A kis panda, más néven vörös macskamedve vagy vörös panda néven ismert faj két nőstény egyedének Pécsre költöztetését azonban szeretnénk megvalósítani úgy, ahogy erről az idei év elején a fajmegmentő- és tenyészprogram koordinátora is döntött, miután állatkertünk tagja Európa legrangosabb szakmai szervezetének, az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének.
A kis pandaikerpár 2019. július 6-án látta meg a napvilágot a Centre d’Etude et de Recherche Zoologique Augeron állatkertben, Franciaországban. A hamarosan egyéves születésnapjukat ünneplő vörös pandákról korábban még állatkertünk munkatársai sem láttak képeket, most pedig 1 hónapos és 11 hónapos korukban készült felvételekben is gyönyörködhetünk.
A vörös panda veszélyeztetett, a Himalája déli és keleti lejtőin 1500-4000 méteres magasságban élő faj, amelynek csupán 6-10 ezer egyede maradt fenn a szabad természetben. Populációjukat elsősorban az illegális vadászat fenyegeti, az állatkertek pedig koordinált tartással járulnak hozzá a jelenleg náluk élő egyedszám növekedéséhez és a faj fennmaradásához.
A tokeportal.hu/pecszoo oldalon közel három hete indított közösségi finanszírozási kampány révén esélyt kaptunk arra, hogy a faj igényeit méltó módon kielégítő kifutót építhessünk a világ egyik legelbűvölőbb állatának. Az elmúlt hetekben a célösszeg közel 25 százaléka gyűlt össze.
Hazai állatkertek közül elsőként Pécsett indult közösségi finanszírozási kampány egy szakmai cél megvalósítására. Reméljük, ennek révén ezúttal támogatóinkkal is osztozhatunk szakmai sikereinkben, amellett, hogy hálánkat a támogatásgyűjtő oldal adatlapján bemutatott formában is kifejezzük!