A siklósi rendőrök elfogták azt a két férfit és egy nőt, akik a gyanú szerint pénzt loptak egy beremendi házból.

Egy férfi tett feljelentést a rendőrségen 2020. április 18-án azért, mert valaki több millió forintot tulajdonított el beremendi házából. A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd június 23-án elfogták a feltételezett elkövetőket, egy 32 éves szegedi férfit, egy 41 éves siklósi nőt, valamint a nő 18 éves fiát. A gyanú szerint a nő és alkalmi partnere április 9-e és 17-e között rávették az akkor még 17 éves fiatalt is arra, hogy együtt lopjanak a kiszemelt beremendi ingatlanból. A cselekmény során a lakás egyik szobájának szekrényéből összesen 12 500 000 forintot tulajdonítottak el. Gyanúsítotti kihallgatásukon a nyomozóknak elmondták, hogy a pénzt már elköltötték, azonban a rendőrök a vagyonbiztosítás keretében többek között egy autót, készpénzt, arany ékszereket, valamint műszaki cikkeket foglaltak le.

A fiatalember ellen lopás, édesanyja és annak partnere ellen – őrizetbe vételük mellett – lopás, kiskorú veszélyeztetése, valamint kábítószer birtoklása miatt is nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság, mert a velük szemben alkalmazott kábítószergyorsteszt pozitív eredményt mutatott.