Pécs a pandémia nehézségei után új, a turizmust megcélzó programot indít, melynek elnevezése Pécs NYITVA lesz. A kampány július elsején indul, és várja a belföldi és külföldi vendégeket egyaránt. Mint ismert, a város múzeumai, kiállítóterei és szálláshelyeinek nagy része is újra fogad vendégeket. Pécs szeretné megmutatni újra azt az arcát, ami olyan jól ismer mindenki a koronavírus előtti időszakból: nyitott, élő közösségi terei, mediterrán, teraszos hangulata újra csalogatja a pécsieket és az idelátogatókat egyaránt. A pécsi önkormányzat éppen ezért indítja el a Pécs NYITVA elnevezésű programját.

Bognár Szilvia Pécs Megyei Jogú Város alpolgármestere elmondta a sajtó számára, hogy reméli a program nagy látogató számokat fog hozni, ami mögött komoly együttműködés és párbeszéd volt, sok vendéglátóhely csatlakozott az önkormányzat kezdeményezéséhez. A kampány egész nyáron tartani fog, amely számos érdekes programmal várja majd az embereket, igaz ezekről a programokról csak július első napján tudhatunk meg többet.

Rúzsa Csaba a város „másik” alpolgármestere elmondta, hogy több felmérést is végeztek, és láthatóvá vált, hogy a turisztikai szereplőknél nagyon komoly visszaesés történt a járvány miatt. Több egyeztetésen is túl vannak a turisztikai szolgáltatókkal, a város szeretné támogatni őket abban, hogy újra tudjanak indulni, ezért Pécs 12-15 millió forintos médiakampánnyal fogja támogatni a helyi turizmust. Ezek főleg online célzott kampányok lesznek, nagyvárosi és gyerekes családokat fognak megcélozni. A cél, hogy közös gondolkodás induljon el a pécsi idegenforgalomban dolgozók között, a Pécs NYITVA kampánnyal. Két helyi terméket szeretnének még jobban pozícionálni, a pécsi sört és a pécsi Cirfandlit, amely számos a programban résztvevő vendéglátó helyen kapható lesz a jövőben, sok helyen promóciós termékként.