Ujhelyi István az MSZP EP képviselője rendszeresen ír nyílt leveleket Magyarország polgárainak címezve. Ezúttal írása a „Kamuzás mesterfokon avagy a nagy fideszes barbatrükk” címet kapta.
„Sokáig nem értettem, de tényleg úgy van, hogy a fideszesek tökéletesen elhiszik magukról: nyugodtan bármilyen ordító önellentmondásba is kerülhetnek saját magukkal (erre alább hozok két egyszerű példát) és hazudhatnak bármilyen orbitálisat (Mészáros Lőrinc tényleg egy üzleti zseni, vagy hogy Soros György egyszemélyben felzabálja a hős magyar hazát), mert úgy sem lesz következménye.” – fogalmazott.
Ujhelyi István szerint Orbán Viktor szövetségese, és „példaképe” a korábbi olasz belügyér, Matteo Salvini, aki bármit tesz, a „Fidesz-támogatók két kézzel dobálják rá a lájkokat“. Azonban hozzátette: Salvini és az olasz kormány a – Fidesszel ellenben – támogatja a kötelező elosztási kvótát.
„A Fidesz egy olyan EU-ellenes politikai kalandort tart példaképének és hősének, aki épp a Fidesz szerint a magyar nemzethalállal egyenlő szolidaritási mechanizmust erőlteti az Uniónál.”
– írta.
A szocialis EP-képviselő azt is leírta: az Európai Bizottság a járvány után a szolidaritási szempontokat figyelembe véve azoknak a tagállamoknak segítő forrást juttatna, amelyeket jobban megviselte a járvány. Ujhelyi István emlékeztetett: a Fidesz ezt akkor ellenezte, majd később Orbán Viktor telefonon azt üzente Salvininek, hogy Magyarország és a V4 támogatják az EU Olaszország megsegítését célzó terveit.
„Mindezt csak azért hozom fel ismét Önöknek, hogy ennek megfelelően figyeljék és fogadják a narancs-elit minden állítását. Egyik nap ezt mondják, a másik nap azt, a harmadik nap pedig már le is tagadják, hogy valaha mondták.” – írta.
Ujhelyi István teljes levele a Facebook-oldalán olvasható: