Az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróság döntése alapján 2003 óta újra végre lehet hajtani halálbüntetést szövetségi szinten. Ez jelenleg négy elítéltet érint, akiknek az ítéletét William Barr igazságügyi miniszter szerint még az év végéig végre fogják hajtani.
Daniel Lee korábban tagja volt egy rasszista csoportnak. A 90-es években megölt egy háromtagú családot.
Wesley Purkeyt egy 16 éves lány megerőszakolásáért és megöléséért, egy 80 éves nő megöléséért, és egy gyermek elrablásáért és az ebből következő haláláért ítéltek el.
Dustin Honkent öt ember, köztük két gyerek meggyilkolásával vádolták.
Keith Nelson egy tízéves lány elrablása, megerőszakolása, majd megölése miatt ül börtönben.
Purkey ügyvédje szerint a férfi mentálisan beteg, ezért nem lehet az ítéletet végrehajtani. Honken ügyvédje elmondása szerint a tárgyalás során meghamisítottak a bizonyítékokat.
António Guterres, ENSZ főtitkár szerint a 193 ENSZ tagállam közül 170 ország betiltotta, vagy moratóriumot hirdetett a halálbüntetés kapcsán. Egyes államokban jogilag megerősítették ezt, másokban még törvényileg megvan a lehetőség, azonban nem alkalmazzák.
2017-ben Kínában több mint 1000 kivégzést hajtottak végre, Iránban több mint 507 alkalommal alkalmazták a legsúlyosabb büntetést, Saud Arábiában 146 esetben.
Az Amnesty International szerint 106 országban szüntették meg jogilag a halálbüntetést, 7 országban csak rendkívüli körülmények között elkövetett súlyos bűncselekmények estében alkalmazzák, 29 országban még a jogrendszer része, de hivatalosan több mint 10 éves nem alkalmazták. Viszont 56 ország esetében továbbra is alkalmazzák és az adott államok részéről nincs hivatalos álláspont, hogy ezt a gyakorlatot beszüntetnék.
A legfelső bíróság ezen döntése újra felszínre hozta a halálbüntetés kérdését az Egyesült Államokban. A halálbüntetés pártiak egyik legfőbb érve az elrettentő hatása, amivel képes visszatartani potenciális élet ellenes bűncselekmények potenciális elkövetőit. Ezzel szemben a halálbüntetést ellenzők úgy tartják, hogy nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy bárkit is visszatartott volna a halálbüntetéstől való félelem. Továbbá azokban az esetekben, amikor az elkövető hirtelen felindulásból, erős izgalmi állapotban vagy fokú érzelmi vagy idegi stressz hatására, esetleg alkohol hatása alatt követi el cselekedetüket a tudatuk beszűkül, nem gondolkodnak racionálisan.