„Az emberi természeten kívül egyetlen más élőlény sincs birtokában a testet hangokra mozgató érzés parancsának. Ezt a ringató parancsot ritmusnak nevezzük, s azt a parancsot, mely a magas és mély hangok összefonódását kormányozza: harmóniának. Ezek együtt pedig a táncot teremtik meg.” – Platón

Három évvel ezelőtt Baumholczer Angéla egyesületi elnök kezdeményezésére indult útjára Kozármislenyben a Józsa Gergely Néptánccsoport utánpótlásának kinevelése. A jövő érdekében korosztályi csoportok jöttek létre. A kicsik képzésének megvalósításában partnerre találtak a helyi óvoda és iskola nevelő testületében. Nyaranta ezek a csoportok a művelődési házban kapnak mozgási teret. A táborban korosztályi sajátosságoknak megfelelően, játékos formában ismertetik és szerettetik meg a gyerekekkel a néptáncot. 

Az egyesület által szervezett táborban a gyerekek néptánc nevelésének alapját adja a kozármislenyi hagyományoknak, tánckultúrának, énekkultúrának a megismertetése. Természetesen ezt az anyagot kibővítették az egész Kárpát-medence népi- és tánckultúrájának bemutatásával. A hangsúlyt a hét folyamán mégis a gyerekek közvetlen környezetének tánckultúrájára, illetve a tánc által való fejlődésre helyezik.

Felmenő rendszerű néptánc képzésünk szerves részét képezi a tábor, ahol a gyerekek a játék mellett, a tánc segítségével tudnak felkészülni az előttük álló tanév néptánc anyagára, a szeptemberi városnapi fellépésekre, illetve az augusztusban Szekszárdon megrendezésre kerülő dél-dunántúli régió gyermek, ifjúsági és felnőtt hagyományőrző néptáncosait váró fesztiválra. – tudtuk meg a tábor helyszínén Nyemcsok Pál „örökség díjas” néptáncpedagógustól.

A néptánccsoport nyári tánctáborát az iskolás korosztálynak szervezték. Jelenleg 32 kisiskolással foglalkoznak egészen a hét végéig. A nyári könnyedséget a népi játékokkal való ismerkedés adja, ami egyben megalapozza a tánclépéseket. A játékosságra nagy hangsúlyt fektetnek, hiszen korunk kisgyermekei lassan elfelejtenek játszani, pedig ez egy fontos mozzanat az életükben, mert a játékkal sajátítják el az emberi viselkedés szabályait, alapjait.

A néptáncban résztvevők felvállalják identitásukat, a lányok szoknyában, a fiúk nadrágban táncolnak. Tánc közben megtanulják, hogyan közelítsenek a másik nem felé, megtanulják hogyan álljanak ki emelt fővel bárki elé.  A táncokban mindenkinek megvan a szerepe, a helye, és mint az életben egyik gyermek ügyesebb, a másik pedig még ügyesebb.

A nyári táborban a mai nap mégis egy kicsit kevesebb a játék, és több a tánc. A tánccsoportba három éve, az óvodás kor óta rendszeresen táncolni járó gyerekek szakmai fejlődése napjainkra jól nyomon követhető. Az általuk befektetett energia, a szülői támogatás és a szakmai segítség hármasa, jó eredményt hozott. A márciusi V. Baranyai Szólótáncfesztiválon ketten is, Tóth-Pördi Sára és Tallér Szabolcs, elnyerték a Baranya megye kiváló gyermek táncosa díjat. Természetesen mislenyi táncokat adtak elő.

A tábor gyakorlatilag a gyerekek nyári szórakozása mellett szolgálja a következő tanév tánc tudásanyagának előkészítését. A tanév kezdetével újra indulnak a heti két alkalmas táncpróbák. Egyúttal felkészülnek a gyerektáncosok az általuk nagyon várt szeptemberi városnapi és tanévnyitói fellépésekre, ahol az apró táncosok a felnőtt csoport tagjaival együtt mutatják meg tudásuk legjavát.

Címfotó: Bezdán Katalin