Csaba Istvánnal beszélgettük, aki a 13-as választókörzetben szerzett mandátumot, ezzel a legfiatalabb tagja lett a pécsi közgyűlésnek.
Mióta foglalkozol politikával?
Nagyjából középiskolás korom óta érdekel a politikai és mióta egyetemista vagyok társadalomszervezőként is dolgozom Pécsen, ami azt is jelenti, hogy a helyi politikának, bár nem főszereplőként, de a frontvonalában és naprakész voltam az aktuális közéleti témákkal. Mindig is érdekelt a közösség építés, hogy dolgozhassak közösségekért. A Societas – Baloldali Ifjúsági Mozgalomnak az országos elnökségi tagja és helyi elnöke vagyok már néhány éve. Szóval ide nyúlik vissza, hogy érdeklődők a közélet, a politika iránt.
Mi sarkalt arra, hogy elindulj a választáson?
Alapvetően is régóta érdeklődtem már a közélet iránt, valamint láttam, hogy Pécsen mi történik az elmúlt években: egy negatív spirálba vezette a várost a Fidesz és Páva Zsolt csapata. Jött a lehetőség, nagyon örültem neki és nagyon szívesen el is vállaltam, úgy gondoltam, hogy ezzel most végre itt az idő, hogy valamit én is hozzá tudjak tenni a város jövőjéhez.
A Mindenki Pécsért nyerte meg a választást, ami egy többpárti összefogás. Mennyire nehéz összehangolni a különböző pártokból jött emberek ideológiai különbségeit? Mennyire nehéz a közös munka?
Én azt gondolom, hogy abszolút nem okoz ez nehézséget, sőt ez még pozitív is, mert ezek a különbségek kiegészítik egymást. Nagyon jó nexusban vagyok az összes párt képviselőjével, mindenkivel volt már olyan közös ügy, amiben együtt tudtunk dolgozni. Szóval szerintem abszolút nem akadály. Nyilván vannak kisebb viták egy-egy ügy kapcsán, de ez szerintem teljesen normális egy demokráciában, ilyenkor mindenki a szíve szerint szavaz a közgyűlésen, szerintem ezzel nincsen semmi probléma. De az alapértékeink, amit a várossal szeretnénk csinálni, abban abszolút egyetértünk. Szóval úgy látom, hogy gördülékenyen tud együtt működni ez a sok különböző párt és frakció.
Mennyire konstruktív a fideszes ellenzék?
Megmondom őszintén, nem nevezném őket éppen konstruktívnak, maximum akkor, amikor beszélni kell, ha cselekedni, akkor már kevésbé. Az egyik legutóbbi ilyen érdekes performanszuk az volt, amikor a legutóbbi közgyűlésen arról szavazott a testület, hogy elfogadunk-e egy közös nyilatkozatot, melyben szeretnénk elkerülni, hogy a kormány megsarcolja az önkormányzatokat. Gondolunk itt arra, hogy elvonja a közel fél milliárd forintos gépjárműadót Pécstől, vagy, hogy fizessék ki a törvény alapján előírt védekezési költségeket, valamint a parkolás miatt kiesett, körülbelül havi hetven millió forintot, ezek összességében már egy milliárd forintot tesznek ki. Ne megsarcolja a kormány az önkormányzatokat, hanem segítse őket! Erre nagyon sok példát láttunk Európában is, mert máshol ezt egyébként így csinálják. Na ők ennél a szavazásnál egyszerűen kivonultak a közgyűlési teremből. Ezzel pedig konkrétan világossá tették, hogy előrébb való nekik a pártérted, mint a pécsiek képviselete.
Jelenleg egy ellenzéki polgármester van, ő mennyre tud együttműködni a kormánnyal, vagy inkább próbálja a kormány hátráltatni Pécset?
A város érdeke előrébb való, mint a pártérdek. Pécs abban a helyzetben van, hogy a polgármester nem egy pártpolitikus, szóval neki tényleg csak a város érdekei lebegnek a szeme előtt. Többször kezdeményezett már tárgyalásokat, tárgyalt is már több ügyben, vannak még nyitott kérdések, de reméljük, hogy ezek is lezárulnak.

Akkor velük szinte semmilyen együttműködés nincs, akár kisebb ügyekben?
Lehetne, de én most nem tudnék olyan ügyeket felsorolni, amiben együtt tudtunk volna működni. De egyébként én azt gondolom és ezt az egész városvezető koalíció nevében mondhatom, hogy a mi részünkről van egy alapvető nyitottság. Ha olyan kérdésről van szó, ami a város érdekét szolgálja, akkor együtt kell működnünk és akkor együtt is tudnánk működni. Nagyon érdekes az is és megint visszakanyarodva ahhoz, hogy mennyire konstruktívak, általában olyan kérdéseket, olyan ügyeket rónak fel nekünk, akikre nekik bőven lett volna idejük az elmúlt 10 év során megoldást találni, csak hát inkább mással foglalkoztak és most azt gondolják, hogy ebből nekik politika hasznuk származik. Lelkük rajta.
Jelenleg milyen futó projektekben veszel részt, városi vagy választó kerületi szinten?
Elsősorban, mivel egyéniben megválasztott képviselő vagyok ezért a választókerületben vannak futó projektjeim. Ezek közül a legnagyobb projekt jelen pillanatban a nagyárpádi kereszteződés kérdése. Ez Pécs egyik legveszélyesebb kereszteződése, folyamatosan kisebb nagyobb balesetek vannak. Ha bedugul a főút, a Kanizsai Dorottya út, akkor a Kemény Zsigmond útról nem tudnak kihajtani a helyiek a főútra. Sokszor előkordul, hogy akár 15-20 percet is várniuk kell. Erre egy olyan megoldást kerestünk és találtunk, hogy egy lámpás kereszteződést szeretnénk oda létrehozni. Ennek a lámpás kereszteződésnek a terveztetése még idén lefolyna, ez körülbelül fél évet vesz igénybe, ami azt jelenti, hogy december környékére elkészülnének a tervek, és akkor a jövő évi költségvetésbe forrást kell rá elkülöníteni, onnantól kezdve pedig kezdődhetne a projekt kivitelezése. Emellett vannak még kisebb futó projektet is, még aktuális a Siklósi úti kutyafuttató. Ennek a lényege az volt, hogy közel 500 régi kertvárosi lakos megkeresett engem, hogy aláírást gyűjtöttek és szeretnének egy kutyafuttatót a környékre. Az Aldinak a zöldterületét választották, ami a Siklósi út és Árnyas liget között, az Aldi mellett van. Az áruházlánc beleegyezett, hogy ezt a területet hasznosítsuk és kutyafuttatót építsünk. Ez választókerületi keretből fog megvalósulni. Egy részét Schmuck Roland képviselőtársam, a másik részét én fogom állni. A Biokom a kivitelezésben, valamint a fenntartásában fog részt venni egy egyesülettel együtt. De ezen kívül is vannak folyamatosan kisebb ügyek, a közelmúltban ilyen volt a régi kertvárosi fekvőrendőrök telepítése vagy Postavölgyben egy közel 200 méteres árokszakaszt sikerült leburkolni, de ugyan úgy Postavölgyeben volt egy olyan kereszteződés, ahol a vízelvezető csatorna eddig az úton keresztben ment, ez most felszámolásra került és az út két szélén lett a vízelvezetés megoldva. Ez korábban nagyon baleset veszélyes volt.
Említetted, hogy fordultak hozzád állampolgárok. Mennyi megkeresést kapsz, mennyire fogadtak el a választókerületedben a választók?
Folyamatosan megkeresnek és szerintem ez egyrészt annak a jele, hogy bíznak bennem és úgy gondolják, hogy segíteni is tudok nekik, amit meg is teszek a lehetőségeimhez mérten. Ami furcsa volt itt a körzetemben élőknek, hogy tényleg van egy hús-vér képviselő, aki kijár közéjük és fogadóórákat tart, meghallgatja őket és próbálja megoldani a problémáikat, tökéletesen együtt tudok működni a helyiekkel.

Mi a legégetőbb probléma a választókörzetedben?
A város egyik legszéttagoltabb körzete az enyém, magába foglalja Nagyárpádot, Postavölgyet, Régi Kertvárost, Lahti utcát, a Malomvölgyi úti Szociális Otthont. Ezek a város különböző pontjain találhatóak, valamelyik családi házas rész, valamelyik paneles rész, van tanyasi rész is és nagyon nehéz ezeket egyben kezelni, emiatt mindenhol külön-külön nagyon eltérő problémák merülnek fel.
Mennyire könnyű összefogni ezeket a különböző problémákat?
Nem egyszerű, de meg kell oldani és úgy gondolom, hogy eddig sikerült is.
Hogy értékeled az jelenlegi új városvezetés eddigi munkáját a járványhelyzet alatt? Mennyire voltak megfelelőek a védekezés intézkedései?
Úgy gondolom, hogy megfelelőek voltak, annak ellenére, hogy korábban említettem: Európa többi részén más példát láttunk a kormány és az egyes önkormányzatok együttműködésével kapcsolatban. Ott a kormányok segítették az önkormányzatokat, itthon pont ellenkezőleg, forrásokat vontak el tőlük. Ennek ellenére jól teljesítettünk, hiszen nem voltak tömeges leépítések, sőt több helyen még béremelés is volt, például a buszosoknak, a vizeseknél is lesz béremelés, a közterület felügyelőknél pedig létszámbővítés lesz. Valamint az óvónők és a bölcsődei dolgozók nem veszítették el a munkahelyüket, nem lettek fizetés nélküli szabadságra küldve, hanem a PAPI program keretin belül tovább tudtuk őket foglalkoztatni. Ezen felül még a pécsi önkormányzati intézményeknél dolgozó szociális dolgozóknak is elkülönítettük 20 millió forintnyi egyszeri támogatást, ami azt jelenti, hogy minden szociális dolgozó, aki a pécsi önkormányzat intézményeinél dolgozik fejenként 25 ezer forintot fog kapni, amennyiben a testület július 15-én rábólint erre a javaslatra. Az biztos, hogy kemény munka volt és nagyon nehéz volt az is a polgármester úrnak, hogy nem kapott pécsi szintre lebontva, részletes információkat a fertőzöttek számáról, így ennek hiányában kellett nagyon komoly és szigorú intézkedéseket bevezetnie. Az is nagyon jól példázza, hogy sikerült a járvány alatt jól dolgoznunk, hogy végig kevés fertőzött volt a megyében.
Említetted a megszorításokat, amik a várost érintik, például a gépjárműadó elvonása. Van még egy nagyon komoly téma, a PTE-től 1,9 milliárdot akar elvonni a kormány. Szerinted ennek milyen hatásai lennének Pécs városára nézve?
Egyértelműen negatív hatása lenne, hiszen ha megnézzük, a PTE a város legnagyobb foglalkoztatója. Valamint a város gazdasági és kulturális életéből is nagyon jelentősen kiveszi a részét az egyetem. Gondolok itt arra, hogy a sok külföldi hallgató itt költi el a pénzét, itt fizeti ki a taxisofőrt, itt megy el étterembe, ide fizeti a tandíjat. Amúgy is nehéz helyzetben van az egyetem, folyamatosan azt látjuk, hogy adósságot görget maga előtt, és erre fel még 1,9 milliárd forintot elvonnak. Azt gondolom, hogy éppenséggel ez sem a segítség jele.
Mik a jövőbeli céljaid és terveid?
Mindenképpen szeretném a választókerületemben a választáskor tett ígéreteimet teljesíteni, ennek az első komolyabb lépcsőfoka a nagyárpádi kereszteződés lehet, egyelőre jól halad az ügy, a tervezett ütemben. Továbbra is arra kell fókuszálnom, hogy a választókörzetemben a helyiek mindennapi problémáit sikerüljön megoldani.
Nyitókép: Talabér Ádám