Dallal és videóval jelképezik a Pécsi Tudományegyetem vezetői, oktatói, munkatársai összetartozásukat. A dal ötlete a koronavírus járvány ideje alatt született meg. A kezdeményezés ötletgazdája, a PTE Kapcsolati és Nemzetköziesítési Igazgatósága egyedülálló alkotást hozott létre. 

A PTE indulója példaértékű összefogást tükröz, hiszen a DAL elkészítésében az egyetem rektora is szerepet vállalt. Emellett számos dékán,  oktató, adminisztratív dolgozó és vezető,  a Hallgatói Önkormányzat, a Sportiroda, a Karrier Iroda és a Média iroda munkatársai is részt vettek a produkció elkészítésében. – számolt be a hírről az egyetem lapja, az UnivPécs

A szervezők szerint egy egyetemhez méltó, egyedülálló klip született. Nem a betegség, hanem az egészség, nem a magányos home office, hanem a közösségi lét, a szórakozás került előtérbe. Ez a közös munka az egyetem kollégáinak új élményt, új szerepkört jelentett, hiszen a szereplők jórészt lelkes amatőrök. Az induló szövegének írása, a stúdiómunkák és videófelvételek, valamint a PTE Táncegyüttes produkciójának főpróbája sok örömteli percet, emlékezetes órát jelentett a résztvevők számára. A végeredmény önmagáért beszél.

Tőlünk, Nektek, Rólunk és Rólatok szóljon a dal: „PTE, itt az én helyem!”