Péterffy Attila, Pécs polgármestere adott ki sajtóközleményt, alább változtatások nélkül közöljük.

Pécs önkormányzata az előző városvezetéstől örökölt problémák és az új koronavírus támasztotta nehézségek ellenére is mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse a pécsi civil szervezetek működését. Pontosan tudjuk, hogy számos egyesület és alapítvány olyan fontos feladatot végez a pécsi közösség érdekében, amelyre az önkormányzatnak nem lenne kapacitása.

Az önkormányzat partnerként tekint a civil szervezetekre, és a jól ismert nehézségek ellenére összességében félmillió forinttal emelte meg a 2020-as keretet a tavalyihoz képest. A támogatásokról szóló döntés alapvetően három fő szempont alapján történik:

▪️Figyelembe vesszük, hogy az adott szervezet fenntart, működtet-e ingatlant.

▪️Fontos szempont az is, hogy mekkora létszámú közösséget lát el a szervezet.

▪️A polgármesteri hivatal apparátusa górcső alá vette, hogy a 2019-es évre szóló beszámoló alapján milyen szakmai munkát végzett a támogatást kérő egyesület vagy alapítvány.

Ezek alapján van olyan egyesület, amely a javaslat szerint a tavalyi összeget kapja, van, aki kevesebbet, de olyan egyesület is, amelynek emelünk a támogatásán, például mert komoly szakmai munkát végeznek és pályázati pénzből, önerőt is hozzátéve fejlesztik a gondjaikra bízott ingatlant.

Az egyeztetést illetően a Közművelődési Kerekasztal működését és jogait a kulturális törvény szabályozza. Ez világosan leírja, hogy bizonyos ügyekben, mint például közművelődési intézmény átszervezése, közművelődési megállapodás megkötése esetén az önkormányzatnak kötelező megkeresnie és kikérnie a véleményét.

Közművelődési támogatásról szóló döntés esetén is van lehetősége a kerekasztalnak véleményt nyilvánítania. A döntést előkészítő előterjesztés nyilvános, a Közművelődési Kerekasztal elnöke pedig minden esetben, így ezúttal is meghívást kap az önkormányzat szakbizottságának ülésére, ahol minden alkalommal szót kap.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata