A kisebb, de eredményesebb klubokat fogja 65-70 milliós keretből támogatni a pécsi önkormányzat, mondta el Fogarasi Gábor a Jobbik képviselője a pecsma.hu számára. Fogarasi az önkormányzat Népjóléti és Sportbizottságának elnöke elmondta, hogy a PMFC stadion fenntartási költsége nem a várost fogja terhelni, szerinte az állam fogja állni a számlákat.

A járványhelyzet előtt 120 millió forintnyi közpénzt különítettek el sportra, ebből fognak most 65-70 milliót szétosztani az egyesületek között.

-Az biztos, hogy a bizottság elnökeként szeretnék körülbelül 10 millió forintot elkülöníteni ebből az összegből azoknak a sportolóknak, akik a paralimpiára vagy az olimpiára kvótát szereznek – mondta Fogarasi Gábor a pecsma.hu-nak.

A TAO-sportágak csapatait is támogatni fogja a pécsi önkormányzat, Fogarasi szerint azért, mert a vírushelyzet miatt jóval kisebb összegeket fognak kapni ezek a csapatok, lévén a TAO-támogatások is szűkülni fognak. A Jobbikos képviselő elmondta, hogy folyamatosan egyeztetnek a sportcsapatokkal, az az interjúból nem derül ki, hogy pontosan ki, hogyan, és milyen feltétel rendszer mellett kaphat önkormányzati finanszírozást.

Szóba került a PMFC stadion ügye is, Fogarasi szerint nem kell félnie a pécsieknek attól, hogy az új létesítmény fenntartási költségeit a helyieknek kellene állnia, szerinte ez abszolút nem így van, a számlákat az állam fogja fizetni. Az már más kérdés, hogy az állam bevételei az állampolgárok adóforintjaiból tevődik össze, de kár lenne az államügyek és a közgazdaság részleteiben elveszni… A cél tehát, – ahogy Fogarasi fogalmaz –  hogy a stadiont állami támogatásból lehessen fenntartani, ennek értelmezésében az nem szerepel a tervek között, hogy a professzionális sport éljen meg a piaci bevételekből.