Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a szerdai kormányülés döntéseinek ismertetése után újságírói kérdésekre válaszolt.

Mint ahogyan arról a BAHÍR is beszámolt a beutazási korlátozásokról döntött néhány nappal ezelőtt a kormány, akkor azt mondta, hogy hazai korlátozó intézkedések nem lesznek, de az operatív törzs javaslatára a kormány a határellenőrzés korlátozásáról döntött. 

Azonban arról is beszélt, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik a járvány terjedését és amennyiben indokolt, úgy újabb korlátozások bevezetéséről dönthetnek.

A kormányinfón Gulyás Gergely bejelentette, hogy az országok besorolásán nem változtatott a kormány, de a regionális besorolás lehetőségét megteremtették.

A kormányinfón Gulyás Gergely bejelentette, hogy az országok besorolásán nem változtatott kormány, de a regionális besorolás lehetőségét megteremtették.

A jelenlegi járványügyi helyzet tekintetében a magyarországi fertőzöttek száma folyamatosan csökken. Magyarországon azonban azt látni kell, hogy a védekezés eredményességéhez az eddigi bevált szabályok fenntartása szükséges, ezért továbbra is érvényben van a maszkviselésre való kötelezettség. Emellet pedig 500 fő feletti zenés-táncos rendezvények tovább sem tarthatóak.

A kérdés, hogy augusztus 15-e után mi legyen: a kormány úgy döntött, hogy az augusztus 20-i ünnepség biztosan elmarad. Valószínűleg erre sem augusztusban, sem szeptemberben nem lesz lehetőség. Vagyis a kormány úgy döntött, hogy elmaradnak a Szent István napi ünnepségek: a tűzijáték és a légiparádé is.

A zenés-táncos események kapcsán augusztus 15-ig biztosan nem lehetnek 500 fő feletti rendezvények, ám ennek módosításáról a kormány hónap végén fog dönteni. Egyelőre úgy tűnik nem lehet feloldani ezeket a tilalmakat, ám a kormány érti és tudja, hogy vannak, akiknek ezen a megélhetése múlik, éppen ezért a hónap végén fognak ebben a kérdésben tárgyalni. A zeneipar segítéséről a kormány szeretne gondoskodni nemzetközi példák alapján. 

Miért nem lesz tűzijáték?

A tisztifőorvos és az operatív törzs úgy látják, hogy a jelenlegi intézkedések beváltak, így nem érdemes kockáztatni, a legnagyobb biztonságra kell törekedni – mondja az ünnepi programok lefújásával kapcsolatban Gulyás. 

Miért lehet focimeccs és koncert nem?

Van egy nagy különbség a futballmeccsek és a koncertek között, ez pedig az alkoholfogyasztás. A koncerteken még kevésbé tartható a távolságtartás, miközben a futballmeccseken nem ugrott meg a fertőzés, ahogy azt láttuk az utóbbi egy hónapban – mondja a miniszter.

Palkovics László egyébként már korábban célzott a szigorításokra, hétfőn a világgazdaságnak azt mondta: nem valószínű, hogy enyhítenek a 500 főnél nagyobb tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozásokon.

A miniszter akkor azt mondta, hogy van arra esély, hogy Magyarországon is nőni fog a fertőzöttek száma, emiatt pedig vissza kell hozni a korábbi korlátozásokat és óvintézkedéseket.