Legalábbis az LMP közleménye szerint igen, akik arra hívták fel a figyelmet, hogy miközben a pécsi Fidesz frakció tagjai kifogásolták, hogy a városvezetés nem támogatta eléggé a szociális dolgozókat, elfelejtették, hogy az EMMI söpörte le az asztalról a bérkiegészítésről szóló javaslatot. Alább olvasható Keresztes és Ungár közleménye teljes egészében.
A pécsi Fidesz közleményben kifogásolja a helyi városvezetésnél, hogy az egészségügyi dolgozóknak helyesen megadott egyszeri 500 ezer forintos bérkiegészítésnek csak egy részét adta meg a szociális dolgozóknak.
A pécsi Fidesz ilyenkor elfelejti azt, hogy az egyszeri bérkiegészítés az állam feladata és azt is, hogy a pécsi városvezetés így is többet tett a szociális dolgozókért, mint az EMMI.
Az EMMI többszöri kérdésre is azt válaszolta, hogy azért nem tudja a szociális dolgozóknak is megadni az egyszeri bérkiegészítést, mert nincsen rá forrás. A szociális dolgozók bérkiegészítése 45 milliárd forintba kerülne a költségvetésnek, ezt még a MotoGP pálya költsége is meghaladja.
Egyértelmű, hogy megvan a forrás a szociális dolgozók egyszeri bérkiegészítésére, de az EMMI ismét levegőnek nézi a szektort. Ha ez nem tetszik a pécsi Fidesznek, reklamáljanak párttársaiknál, illetve Kásler Miklós miniszter úrnál.
2020. július 17.
Ungár Péter és Keresztes László Lóránt,
az LMP országgyűlési képviselői