10 köbméter összeszedett szemét, 30 résztvevő, 3 óra. Ezzel indult Magyarország legújabb önkéntes szemétszedő mozgalma, a Honua. Vagyis egészen pontosan nem így kezdődött, hanem egy laptop előtt 6 hónappal korábban, amikor az első akció szervezése elindult. Sőt, az ötlet még korábban született, egy hosszabb Kéktúra szakasz megtétele után, amikor a 25 fős túracsoport úgy döntött az erdőben, hogy spontán szemétszedésbe kezd.

„Valaki hozott a túrára két nagy szemeteszsákot, hogy majd a vége felé összeszedjen néhány eldobott PET palackot meg sörösdobozt. Ez az erdőben még csak-csak működött, szépen gyűlni kezdett a felszedett szemét, de ahogy kiértünk az erdő szélére, annyira sok lett a hulladék, hogy már nem fért a zsákokba. Megtelt a két zsák, de még ez sem okozott gondot, mivel a többi szemetet eleve bezsákolva találtuk az erdő szélén, így ezeket egyszerűen cipelni kezdtük a túra végét jelentő településig.” 

A 25 lelkes fiatal túrázó ekkor érthetően, de kissé naívan azt feltételezi, hogy a településen majd találnak valami nagy kukát vagy konténert, beledobják a szemetet, a községben pedig majd örülnek, hogy végre valaki törődik is a környezettel. Egyszerűen hangzik. Csakhogy ez nem így volt.

„Nagyjából fél órával a vonat indulása előtt értünk be az állomásra, és gondoltuk, hogy keresünk a szemétnek valami helyet. Konténer nem volt. Körbementünk a környéken, hátha találunk valami nagyobb kukát. Nem találtunk. Jobb híján bevittük az öt zsákot az állomásra, ott volt sok szemetes, éppen csak belefértek. Ekkor viszont az állomás vezetője kijött hozzánk, és teljesen jogosan mondta, hogy ide nem rakhatjuk a szemetet. Kértünk tőle segítséget, hogy hova lehetne elhelyezni, hiszen az ő településüknek a környékét takarítottuk ki. Segítséget nem kaptunk. A vonatra nem vihettük fel, hogy magunkkal vigyük valahova, ahol el tudjuk helyezni. Az állomáson nem hagyhattuk. Végül az állomás vezetője már rendőrt akart hívni, mondván, hogy majd vele megbeszéljük a helyzetet. Ezután viszont belátta, hogy neki is kisebb erőfeszítés, ha kinyitja nekünk a saját konténerüket. Tudjuk, hogy ez nekik pénzbe kerül, és így indokolt volt a fogadtatás, de ez a biztos módja annak, hogy az összes lelkesedésünket letörjék.”

Ez jelenti az igazi változást. 😎Gyertek el ti is legközelebb, hogy még nagyobb szemétkupacot tudjuk felszámolni! 😉2,5 konténer, 30 fő, 3 óra, ez lett az első közös szemétszedésünk eredménye. 😍

Közzétette: Honua – önkéntes szemétszedő mozgalom – 2020. július 10., péntek

A szemét sorsa jó szándékkal végül megoldódott, de egyértelműen kiderült, hogy szemetet szedni előkészületek nélkül nem lehet. Ha egyvalaki próbál magában változást hozni, akkor teljesíthetetlen méretű feladattal találkozik. Ha pedig sok ember áll neki, akkor az olyan mennyiségű összeszedett hulladékot jelent, hogy nincs az az állomás, amelyik ezt szíves örömest elfogadná. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy mi van a veszélyes hulladékkal, megfelelő kesztyűvel, megfelelő mennyiségű zsákkal.

Az alkalom után nagyjából két hónap telt el, mikor nagy ötletelések közepette elindult a mozgalom Facebook oldala egyetlen eseménnyel: Szemétszedés a Pilisi Parkerdő közreműködésével. Abban az időben a Parkerdővel még éppen csak elkezdődött a levelezés, de szerencsére óriási segítséget kapott tőlük a mozgalom. Hosszas egyeztetések eredményeként megvolt a helyszín, a felszerelés és a szemét elszállításának módja. A Tököli Parkerdő volt az első célpont, a segítséget pedig a helyi erdészet adta. Tóth Péter erdészetvezető segített tökéletesíteni minden részletet. A helyszínen előzetes bejárás történt, biztosítottak vastag kesztyűket, strapabíró zsákokat, lapátot, gereblyét, terepjárót, utánfutót, konténert.

Elkészült az első szemétszedési akciónkról a videó! 😁 Mit gondoltok róla? 🙈

Közzétette: Honua – önkéntes szemétszedő mozgalom – 2020. július 6., hétfő

„Szörnyen izgultunk a nagy nap előtt. Már minden a helyén volt, de nem tudtuk, hogy mire számítsunk. Csak Facebookon futott az esemény. Semmi hirdetés nem volt. Több mint 15 ezer ember látta, 350 visszajelzés volt és rengeteg jelentkező. Volt egy jelentkezési Google Form, de nem tudtuk, hogy tényleg eljönnek-e majd, akik regisztráltak.”

„Aztán eljött az akció napja. A Tököli Parkerdő mellett lévő autóbusz-fordulónál várakoztunk egy parkolóban. Aztán jött egy autó. És még egy. Befutott a menetrendszerinti busz. És elkezdtek gyűlni az emberek. És akkor kezdett világossá válni, hogy nemcsak Facebookon él az esemény, hanem a jelentkezők tényleg el is jönnek. Vannak akiknek elegendő a szervezés, és ott lesznek. És velünk együtt szedik a szemetet.” 

Kanapé, katódsugárcsöves tévé, autógumik, játék számítógép, használt pelenkával teli zsák, építési törmelék, festékes vödrök. Ebből állt a szemétszedés három órája. Több mint ötven zsákkal két és fél konténer telt meg. Tűzött a Nap, büdös volt a szemét, de a lelkesedést ez sem tudta letörni. A Tököli Parkerdő erdészete nagyon segítőkész volt, mindent megtettek azért, hogy ekkorra sikerrel záruljon az akció. Azóta is érkeznek a pozitív visszajelzések a résztvevőktől. A szemét megfelelő kézbe került, ahol válogatják, és feldolgozásra továbbítják. 

„Nem fogunk itt megállni. Rengeteg probléma áll még megoldatlanul. Hogyan előzzük meg az illegális szemétlerakásokat? Hogyan győzzük meg az embereket, hogy ne az erdőt és az utakat használják szemetesnek? Mit tehet egy magánember? Mit kezdjünk a nagy mennyiségű hulladékkal? Hogyan kezeljem a hulladékot, hogy újrahasznosítható legyen? Egyáltalán mi újrahasznosítható? Ezen problémák megoldására indult az első akciónkkal a Honua önkéntes szemétszedő mozgalom. A cél, hogy rendszeres időközönként az ország különböző pontjain szervezzünk szemétszedéseket, így lehetőséget teremtsünk a környezet megtisztítására azoknak is, akik úgy járnak, mint mi a Kéktúrán. Növelni szeretnénk a tudatosságot ezen a téren, és választ adni a fenti a kérdésekre.” 

„A környezetvédelem kis lépésekben tud csak elkezdődni. Szénerőműveket bezáratni nehéz, napelemparkokat építeni drága, az Amazon elpusztítását megakadályozni mi nem tudjuk, elektromos autót pedig sokaknak nincs lehetőségük használni. Olyan dologba vágunk tehát bele, ami mindenkinek szól, de leginkább a magánembereknek: tisztítsuk meg környezetünket, az erdőket, és számoljuk fel a szemetet, amiért mi vagyunk a felelősek.” 

Csatlakozzon a következő szemétszedő akcióhoz! Tegyünk MA a HOLNAPÉRT!