A Pécs táblát elhagyva, alig 3 perc autózás után érkezünk meg a Mancsranchra. Paradicsomi hely ez az állatoknak, hiszen melyikük ne élvezné azt a szeretetet és törődést, amit az állatfarm alapítójától, Fejes Rózsától és lányától, Alittától kapnak. De meseország az embereknek is, mert sehol az országban nincs még egy olyan hely, ahol a látogatók szabadon kószáló alpakákat simogathatnak, kenguru bébit ültetnek az ölükbe, vagy új frizurát kapnak egy játékos kedvű ormányos medvétől (ami egyébként nála azt jelenti, hogy befogadott a családjukba).
A területet 2013-ban vásárolta meg Rózsa és családja, azóta pedig folyamatosan fejlesztgetik az állatfarmot. Az ajtóban már Mancs, a farm névadója vár minket, aki egy átlagos méretű Jack Russel terrier, komoly szervezői képességekkel. A foltos kutya már a bejáratnál elkápráztat minket ügyességével és jólneveltségével. Mancsot hamarosan követi a többi állat is, akik egyesével kerülnek bemutatásra: a kutyák, Toruk és Morpheus, valamint Maszat, a japán mikromalac elénk jönnek, a többieket nekünk kell felkeresni otthonukban.



Ezen a 2000 négyzetméternyi területen mintegy 45 állat él együtt békében, barátságban, tágas karámjaikban. Az alpakák és a szamár szabadon kószálnak a központi udvaron, mi is itt találkozunk velük. A dél-amerikai kontingenst Rózsa vásárolta, a farm lakói közül sokan mentett állatok.


A perui és chilei alpakák ropogtatják a répát (csak sárgarépából közel 100 kiló fogy hetente, de tojásból is sok kell, a macik nagyon szeretik), mellettünk fő a bográcsban a kutyák vacsorája, miközben megérkezik Csak Norris a minnesotai törpemalac, Pepita a birka és Sebastian Kókusz-Bambusz Horatius a szamár is. Ezek az érzékeny állatok folyamatos törődést igényelnek, és nem szégyellik kimutatni, ha szerintük nem kapnak elég figyelmet – Rózsának így rengeteg dolga van velük, de ahogy látjuk, Ő nem bánja. Az alpakákat egyébként egyedülálló módon etetni és simogatni is lehet – kivéve a fejüket, azt ugyanis kevésbé szeretik (vagyis kicsit hiúk). Sokan ezek miatt a nagyon kedves és puha állatkák miatt érkeznek az ország minden tájáról.



Miután köszöntünk Csőrikének és Carlosnak, a kacsapárnak, már meg is érkezünk Aaliyah ketrecébe. A tűzróka a farm egyik legfiatalabb lakója és emiatt még kicsit tart az ismeretlen emberektől, de nagyon izgatottan fogad minket otthonában. Ali – ahogy gazdái becézik – gyorsan összebarátkozott a többi itt élő állattal, kedvenc játszópajtásai a kutyák, akiknek imád a hátára mászni, vagy éppen a fején ugrálni.

Gyors kitérőt teszünk Fülöp herceg és Mimóza, a törpe lovak udvarába, amit további két holland törpe lóval, és néhány barátságos kecskével osztanak meg. Ezt követően érkezünk a medvekifutóhoz, ahol be kell tartanunk néhány szabályt, a látszólag ártalmatlan ormányos mackók ugyanis egy kicsit kleptománok, azaz szeretnek kilopni az ember zsebéből mindent, amit ott találnak, és hosszú, éles karmaiknak senki nem tud nemet mondani. A tolvajlás mellett ezek a macik különleges képességekkel is bírnak. Amellett, hogy Mangó, a lány medve tehetséges fodrász (a tupírozás szakértője, de nem egyszerű nála időpontot foglalni: csak akkor veszi kezelésbe az ember haját, ha az illető szimpatikus neki), kiváló szaglásuk is van. Papaya, a fiú medve már két alkalommal is kiszagolta, hogy látogatói súlyos betegségben szenvednek, és kitartó jelzésével minden bizonnyal az életüket mentette meg.

Az utolsó kifutóban első ránézésre különleges lakótársakkal találkozhatunk: itt békében él egymás mellett egy Bennett-kenguru család – apa, anya és kisfiuk – valamint annyi angóranyúl, hogy Rózsa szerint, ha fejenként kettőt magunkkal vinnénk, akkor is sokan lennének. Az alpakákhoz hasonlóan kengurut is csak itt lehet simogatni az egész országban – Tomas, a kisfiú még az ölbe vételt is békésen tűri, főleg ha közben rágcsálnivalót is kap. Miközben mi Tomast etetjük finom falatokkal, az egyik apró nyuszi, igazi vérnyúl módjára a cipőnket támadja, figyelmet követelve magának.

Az itt élő állatok mind nagyon különlegesek, és gondozójuk alaposan ismeri őket. Nem tudunk olyan kérdést feltenni, amire Rózsa ne tudná a választ. Ahogy ő mondja: „nem hoz ide addig egy állatot, amíg nem tudott meg róla minden információt”. Ennek köszönhetően az itt lakók a lehető legjobb ellátást kapják, és minden igényükre figyelnek a farmon. Ha az állatok jólétéről van szó, a fizikai munkától sem riadnak vissza: Rózsa és lánya a karámok és kifutók nagy részét saját kezűleg készítették.



Ha valaki meg szeretné látogatni ezt a különleges állatfarmot, telefonon kell bejelentkeznie Fejes Rózsánál (a telefonszám elérhető a Facebookon, valamint megtalálható a cikk végén is). Minden nap nyitva vannak, naponta három társaságot tudnak fogadni, hiszen az állatoknak is pihenniük kell – ahogy mondani szokás, jóból is megárt a sok! És ami a legszuperebb: Rózsa és különleges kis csapata házhoz is megy – szülinapokra, esküvőkre is meghívhatjuk őket, ha szeretnénk meglepni családunkat, barátainkat. Ehhez szintén Rózsánál kell telefonon jelentkezni, lehetőleg néhány hónappal az esemény előtt.
Időpontfoglalás: +36706226627