Bogdán László, néhai polgármester utódját október negyediként választják majd meg Cserdiben.
Az illetékes jegyző már korábban jelezte, hogy össze fogják hívni a helyi választási bizottságot, hogy határozat szülessen a Bogdán László tragikus halála miatti időközi választásról. Az Index most a valasztas.hu információi alapján azt írja, hogy az időközi választás pontos dátuma 2020. október 4.
A jogszabályok értelmében a voksolásig az alpolgármester vezeti a települést.
Mint ismert Bogdán László 2006 óta volt a település polgármestere, regnálása alatt pedig felvirágoztatta a korábban mélyszegénységben élő, bűnözéstől fuldokló baranyai falut. A polgármester halála az egész országot megrázta, ugyanis néhány nappal ezelőtt önkezével vetett véget az életének. Holttestére az önkormányzat egyik épületében találtak rá.
Bogdán László temetése egyébként pénteken lesz, csütörtök este pedig virrasztást tartanak a házánál.