Augusztus első napján, szombaton a Kaposvár-Nyíregyháza mérkőzéssel kezdetét veszi a magyar labdarugó NB II, benne két baranyai csapattal, a Szentlőrinccel és a Péccsel. Elsőként a Szentlőrinc esélyeit vizsgáljuk meg: mire lehet képes a legnagyobbrészt fiatalokból álló újonc a nagyon erős mezőnyben?

A magyar másodosztály idén rendkívül erősnek ígérkezik, több nagy múltú csapat verseng a feljutásért, ilyen az első osztályból nagy meglepetésre kieső Debrecen, a Vasas, a Nyíregyháza vagy éppen a Győri ETO. Közéjük és a többi 15 csapathoz csatlakozott némi szerencsével a Szentlőrinc is. Történt ugyanis, hogy a koronavírus miatt félbeszakadtak a másod- és a harmadosztályú bajnokságok, de kiesők és feljutók ugyanúgy voltak. A három NB III-as csoportgyőztes közül az Érd nem vállalta az indulást, így a szövetség a legjobb másodikat kérte fel az indulásra, ez volt a Szentlőrinc.

A csapat az első fordulókban nem is játszhat saját stadionjában, Kozármislenyben kénytelen lejátszani az első hazai meccseket. Ez kétségtelenül némi hátrányt jelent a többiekhez képest, de a csapat lelkesedésén ez nem látszik meg.

Mi történt a csapattal a holt szezonban?

Az első és legfontosabb, ami újdonság a csapatnál, az maga az edző. A magyarul egyébként kiválóan beszélő szlovák Marian Sluka lett az új főnök, aki azért is tűnik jó választásnak, mert sokat dolgozott az utánpótlásban, ami a nagyon fiatal átlagéletkorú csapatnál kifejezetten előnynek látszik. Edzői pályáját 2016-ban kezdte, a szlovák harmadosztályból hamar elcsábította a ZTE, ahol először az U19-es csapat edzője volt, majd a felnőttcsapatnál másodedző. Ezt követően a szlovén másodosztályú Nafta Lendava vezetőedzője volt, innen csábította el a szentlőrinci vezetőség. Sluka maga is kiemelte, hogy szeret fiatalokkal dolgozni és ez vonzotta leginkább Szentlőrincre.

A Fekete Tivadar szakmai igazgató által koordinált csapatnál hangsúlyt is fektetnek arra, hogy minél több fiatal legyen a csapatnál, ez nem változik a másodosztályban sem. Vannak azért új igazolások is, igaz, legnagyobbrészt kölcsönbe érkeztek játékosok a csapathoz. Közülük is kiemelkedik Forgács Dávid, aki öt évig az olasz élcsapatnál, az Atalantánál pallérozódott, de több fiatal érkezett kölcsönbe az MTK-tól is. Fontos szerep hárulhat még a 26 éves belső védőre, Dulló Martinra is, aki a Csákvár színeiben több mint 100 NB II-es mérkőzésen vett részt, így az ő tapasztalata sokat érhet.

Mire lehet képes a Szentlőrinc?

A vezetőség nem árul zsákbamacskát: a cél a bennmaradás kivívása. Ez nyilvánvalóan fakad a csapat fiatal átlagéletkorából, illetve abból is, hogy a Szentlőrinc nem tartozik az NB II legpatinásabb csapatai közé. Ez persze nem kritika, hiszen a csapat remek szezon futott a koronavírus miatt félbeszakadt előző idényben, így teljesen megérdemelten lehet tagja a másodosztálynak, még ha ehhez kellett az Érd visszalépése is.

A vezetőség tudatosan építi a csapatot, olyan edzőt kerestek, aki szót ért a fiatalokkal, de igazoltak rutinosabb játékosokat is. Ez az egyveleg elég lehet a cél eléréséhez, ami azonban ebben az erős mezőnyben egyáltalán nem tűnik egyszerű feladatnak. A Szentlőrinctől elsőre nem is lehet igazán tudni, hogy mire számíthatunk: sajnos benne van a kiesés is, de akár az is, hogy igazi meglepetéscsapatként a középmezőny első felében végez. Nagyon fontos lesz a jó rajt, ami kellő önbizalmat adhat a fiataloknak, akik ha elhiszik, hogy képesek helytállni ezen a szinten is, akkor valóban sokra viheti a csapat.

Ehhez a jó rajthoz elsőként a tavaly 16. helyen záró Szolnokon tehet sokat a csapat, ami bizony nem is tűnik lehetetlen küldetésnek. Ezt követően az első „hazai” meccs már rágósabb lesz, az egyik élcsapatot, Gyirmótot fogadják, majd utaznak Szegedre. Az első igazi nagy kihívás a 4. fordulóban vár a Szentlőrincre, érkezik ugyanis a Vasas. Egyáltalán nem egyszerű tehát az első néhány kör, ezért is lenne fontos a jó kezdés. Vasárnap este héttől Szolnokon indul tehát a nagy hadjárat, reméljük a szezon végén elégedetten koccinthatnak a lőrinciek, mert az azt jelentené, hogy a szimpatikus építkezés elérte a célját és jövőre is másodosztályú csapat maradhat a Szentlőrinc.

Kép forrása: Szentlőrinc SE Facebook