171 évvel ezelőtt ezen a napon vívták az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik utolsó nagyobb ütközetét, a segesvári csatát. A magyar részről vereséggel záruló összecsapás főleg arról lett híres, hogy ekkor tűnt el az egyik legnagyobb magyar költő, Petőfi Sándor. Mivel a holttestét sosem találták meg, így természetesen hamar elindultak a különféle mendemondák Petőfi hollétéről.

1849 júliusának végére gyakorlatilag egyértelművé vált, hogy a szabadságharc elbukott. Ennek egyik legfontosabb oka az volt, hogy I. Miklós orosz cár segítséget küldött Ferenc József osztrák császárnak, ami keletről óriási fenyegetést jelentett a magyar haderőnek. A problémával tulajdonképpen a kiváló lengyel hadvezérnek, a forradalom oldalán harcoló Bem Józsefnek kellett szembenéznie Erdélyben. Bem 1849 tavaszán-nyarán nagy sikerű hadjáratot vezetett a keleti országrészben, az ő dolga lett volna feltartóztatni a közelgő orosz sereget, amíg Görgey a hátországban módot nem talál a győzelemre. de seregét kénytelen volt elaprózni, miközben a Lüders vezette intervenciós sereg átkelt a Vöröstorony-szoroson.

A csata

Bem hiába reménykedett abban, hogy főseregét össze tudja vonni a különböző irányból érkező magyar seregekkel, ezt az osztrák-orosz csapatok ügyes taktikával ki tudták, így mindössze 2500 fős sereg nézett szembe 10 ezerrel. Bem kénytelen volt így is csatát vállalni, amit a Segesvár mellé érkező oroszok egész egyszerűen nem akarta elhinni, így cselre számítva folyamatosan figyelték a Marosvásárhelyre vezető utat.

A csata a rendkívül kedvezőtlen előjelek ellenére biztatóan indult: a délelőtti magyar ágyúzások során ugyanis halálos seb érte Szkarjatyin tábornokot, Lüders vezérkari főnökét. Ezt követően többször is rohamra indultak a magyarok, de azt az oroszok folyamatosan visszaverték, így nem sikerült áttörést elérni. A fáradó magyar csapatokat még az ágyúk meghibásodása is sújtotta, így a hadiszerencse szépen lassan elpártolt mellőlük.

Bem egyre vakmerőbb húzásokra szánta el magát, mivel nem gondolta, hogy a segesvári erdőben harcoló ellenséges csapatok mellett lenne más ellenség is. Így aztán balszárnyát átcsoportosítva próbált meg áttörést elérni, sikertelenül. Ez a taktikai hiba sokba került, mivel az oroszoknak volt még tartaléka, maga Lüders vezetett döntő erejű csapást a meggyengült magyar balszárny ellen.

A magyar seregek délután ötre teljesen összeroppantak, a kicsiny haderő fékevesztett menekülésbe fogott, az oroszok persze üldözték őket. Végül másnap Bemnek sikerült összeszednie seregét, amely egyesülni tudott a kolozsvári és a besztercei csapatokkal és a következő napokban kisebb sikereket el is értek, de végül győzött a túlerő: augusztus 6-án, a nagyszebeni és a nagycsűri vereségek végleg felmorzsolták az erdélyi magyar hadsereget.

Petőfi Sándor eltűnése

Valószínűleg a fent említett menekülés során érte halálos seb Petőfit is, ez a káosz végzett ugyanis a legtöbb magyarral, még maga Bem is leesett a lováról és csak a honvédek bátorságának köszönhetően menekült meg.

Petőfiről tudni kell, hogy korábban is Bem környezetében volt, igaz, a harcokban alig vett részt. Sőt, Bem kifejezetten megtiltotta neki, hogy Segesvárhoz jöjjön, arra kérte, hogy maradjon Marosvásárhelyen. Petőfi azonban odament az ütközethez, amit tisztes távolból figyelt, állítólag egy Lengyel József nevű orvos társaságában. Lengyel lóval menekült, ezért tudott élve kijutni, miközben Petőfi gyalogszerrel igyekezett túlélni. Ezt követően nem sokat tudunk a költőről, akit vélhetően a hajtóvadászatot vezető kozákok ölhettek meg valahol Fehéregyháza mellett.

Ezt követően legendák egész sora látott napvilágot, több tucatnyian látták a költőt élve és virulva, a legkitartóbb elmélet szerint az oroszok hadifogolyként magukkal vitték Szibériába, ahol Barguzinban még hosszú éveket élt. Amellett, hogy elég életszerűtlen, hogy Petőfi ne tért volna vissza hazájába, ez a legenda makacsul tartja magát mind a mai napig. A Barguzin-elméletben hívők még a sírját is „megtalálták”, ezt egy bizonyos Svigel Ferenc nevű nyomdász állította a 20. század elején, igaz, ő még egy Iliszunszk nevű, nem létező városkáról beszélt, ezt váltotta fel később Barguzin. Egy fotót is hozott „bizonyíték” gyanánt, ezt azonban a kortárs történészek is egybehangzóan hamisítványnak kiáltották ki.

Az állítólagos Petőfi-sír

Ezt követően legközelebb a nyolcvanas években lángolt fel a Barguzin-vita Morvai Ferenc vállalkozó és Kiszely István antropológusnak köszönhetően. Ők el is mentek Barguzinba, ahol ásatásokat végeztek és találtak is egy csontvázat, ami egy 30-as évei elején elhunyt emberé volt. A csontokat haza is hozták, ezzel bizonyítottnak vélték, hogy ez csakis Petőfié lehet, hiszen élt a városban egy Petrovics nevű ember is. A probléma az volt, hogy ez a Petrovics egy mesterember volt, csupa olyan dolgot csinált, amihez a költő soha nem értett. A másik, talán még nagyobb probléma pedig az volt, hogy az MTA kimutatta a hazahozott csontokról, hogy azok egy nőhöz tartoznak, aki alatt a mongol származású férje nyugodott.

Így aztán nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy Petőfi Sándor valahol Segesvár környékén lelte halálát, igaz, az összeesküvés-elméletek hívőket erről nehéz lesz meggyőzni.

Forrás: Rubicon

Címkép: Madarász Viktor: Petőfi halála, 1875