A hajdan szebb napokat is megélt, 2014-ben bajnokságot nyerő PINKK bemutatta az új keretét. Arról már korábban beszámoltunk, hogy Vanja Miljkovic marad a csapat vezetőedzője, ezúttal pedig a játékoskeretről hullott le a lepel. Három légiós érkezik a rózsaszín pécsi csapathoz, ők egészítik ki a PINKK fiatal keretét. A cél idén sem lehet túl magas, nem tűnik igazán acélosnak a keret, mutatjuk:

Nagy öröm számunkra, hogy Vanja Miljkovic vezetőedző szerződéshosszabbítása után bejelenthetjük, hogy az elmúlt szezon minden magyar játékosa továbbra is a PINKK Pécsi 424 csapatában folytatja pályafutását. Így a következő szezonban is PINKK mezben láthatjuk Tenyér Zsófiát, Vári Zitát, Jáhni Zsófiát, Szücs Lillát, Zsilinszki Lillát, Kovács Kittit, Szabó Laurát, Horváth Zanettet, Chroméj Hajnalkát és Pucz Esztert. – kezdi a beszámolót a PINKK honlapja.

Borbás Panni a PVSK Akadémiáról érkezett hozzánk, tavaly már szerepelt az amatőr NB1-es csapatunkban. Panni 18 éves, 186 cm magas, 3-4 posztokon szerepel.

Demeter Nóra két év után tér vissza Pécsre, a Rátgéber Akadémián és a PEAC-ban nevelkedő játékos az elmúlt két szezont a román bajnok és kupagyőztes Sepsiszentgyörgy csapatánál töltötte, ahol az elmúlt szezonban mérkőzésenként 16,5 perc alatt 6,4 pont és 3,9 lepattanó átlagot ért el. Nóri 22 éves, 188 cm magas, 4-5 posztokon bevethető.

Daugile Sarauskaite, 23 éves, 196 cm magas, 5-ös poszton szereplő litván válogatott játékos a Kibirkstis Vilnius csapatából érkezik hozzánk, korábban szerepelt Kassán és Lengyelországban is. Daugile-t az EWBL sorozatából jól ismerjük, az elmúlt szezonban 14,5 pontot és 10,7 lepattanót átlagolt.

A 19 esztendős, 182 cm magas, 3-as poszton bevethető Dragana Zubac, a bosnyákok fiatal üdvöskéje az elmúlt szezont Romániában, a CSU Brasov csapatában töltötte, mérkőzésenként 18,7 perc alatt 11,4 pont és 2,5 lepattanó átlagot ért el. 2019 nyarán az U18-as A-divíziós Európa Bajnokságon a torna legponterősebb játékosa volt.

Az amerikai Leslie Vorpahl 24 éves, 168 cm magas, az 1-es poszton bevethető játékos a német első osztályban szereplő XCYDE Angels csapatából érkezik hozzánk, ahol a tavalyi idény során 13,1 pont, 4,6 lepattanó, 4,2 gólpassz és 1,7 labdaszerzési mutatókkal rendelkezett.

A csapatunk augusztus 3-án kezdi meg a felkészülést az előttünk álló szezonra, szeptember folyamán felkészülési mérkőzések és tornák szerepelnek a programban. – zárul a klub hivatalos közleménye.