Az Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ a veszélyhelyzet megszűnése után azonnal reagált a családokat és a gyermeket érintő két fő problémára. Az egyik, hogy a hosszú bezártság után a gyermekeknek szükségük volt új ingerekre, a kortárs csoportban történő szabadidő minőségi eltöltésére, új élményelemek megélésére, hogy ismét visszataláljanak a megszokott hétköznapokhoz.

A másik a szülők igénye, mely szerint minőségi és biztonságos felügyeletet szeretnének biztosítani, megfelelő költségekkel gyermekük számára a nyár folyamán.
Ezekre az igényekre igyekezett az ECSGYK megoldást találni. 2020. június 22-e és augusztus 28-a között 11 tematikus tábort indítottak hétről hétre. Mindemellett az ECSGYK megpályázott és megnyert négy Erzsébet tábort is, mellyel hátrányos helyzetű gyermekek nyári élményeit szeretnénk gazdagítani. 2020. július 31-ig 254 gyermek nyári felügyeletét oldottuk meg gazdag és színes szabadidő eltöltés biztosításával. Nyár végéig további 128 gyermeket várunk az előjegyzések szerint a táborainkba. Így több mint 350 gyermek nyári szabadságát töltötték meg élményekkel.
A tematikus táboraik rengeteg túraelemet tartalmaztak, lehetőséget adva arra, hogy a gyermekek megismerjék az élőhelyük természeti kincseit, az állat- és növényvilágot, a természetvédelem alapjait, illetve a túraútvonalak jelzéseit, hogy az erdőt járva soha ne tévedjenek el.

Táboraik központi elemei között szerepelt a szabadban eltöltött sok mozgással, sporttal járó programok, azért, hogy a gyermekek a szabadban, jó levegőn töltsenek el minél több szabadidőt.
Céluk volt továbbá, hogy a gyermekek életkorának megfelelő kulturális ismereteket szerezzenek játékos formában (mitikus jelképek keresése a város műemlékein, nyomozói munka rejtett kincsek, események után a város történelmi helyein). Fontos volt számukra, hogy kreatív készségeiket is fejlesszék, különböző alkotói munkával. Így volt lehetőség festő technika elsajátítására, önismereti kifejezőképesség fejlesztéssel összekötve; szappan, gumicukor készítésre és egyéb érdekes alkotói tevékenységre.
Táborok 2020-ban:
2020.06.22-26: NyomoZoo Tábor
2020.06.29-07.03: „Ne tévedj el!” Túratábor
2020.06.29-07.03: „Alkot@(r)s” Tábor
2020.07.06-07.10: Karitász és az ECSGYK közös Tábora
2020.07.06-07.10: Olimpia hete Tábor
2020.07.06-07.10: Élménykereső Tábor
2020. 07. 13-17-ig: Városi Kör Kvíz Tábor
2020. 07. 13-17-ig: „Mecsek Gyöngyszemei” Erzsébet Napközis Tábor (I.)
2020. 07. 20-24-ig: Sopiane Történelmi és Élővilág Kalandtábor Erzsébet Napközis Tábor (II.)
2020. 07. 20-24-ig: „Le ne maradj róla!” Tábor
2020. 07. 27-31-ig: JátszóTér Tábor
2020. 08. 03-07-ig: „Gyerünk ki a szabadba!” Erzsébet Napközis Tábor (III.)
2020.08. 10-14-ig: „Cserkút 2020” Erzsébet Napközis Tábor (IV.)
2020.08. 10-14-ig: Táborozz velünk ÖKO-san! Tábor
2020. 08.24-28-ig: Város a hegyen Túratábor

A táborok kis költségvetéssel működnek. A szülőktől a gyermekek útiköltségének biztosítását és egész napos élelmezését, továbbá a program költségek finanszírozását kérték.
A táborokhoz szerencsére támogatók is csatlakoztak. A Pécsi Mami Közhasznú Egyesülettel évek óta nagyon jó az együttműködés. Gellén Nóra most is felfigyelt munkájukra és a táborok támogatását, népszerűsítését, sokszínűvé tételét tűzte ki célul. Ehhez csatlakozott Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka is, aki lelkes támogatónk volt már a veszélyhelyzet ideje alatt is és rengeteg adománnyal segítette a rászoruló családokat, háztartásokat. Most az gyermekeknek ad élményt a kreatív műhelyfoglalkozások biztosításával. Szappanokat, gumicukrokat és mosószódát készít a gyermekekkel együtt, melyhez a szükséges alapanyagokat is Boglárka biztosítja. A gyermekek számára nemcsak hatalmas sikerélményt kapnak ezáltal, de az elkészített termékeket a gyermekek hazavihetik, megmutathatják szüleiknek.
A Kultik Pécs Uránia Mozi vezetője, Kusz Krisztián felajánlotta valamennyi tábor programjának színesítésére, hogy minden héten pénteken 11 órától egy-egy mesefilmre vendégül látja a táborozó a gyermekeket.
Ezúton köszönik a táboraik programelemeinek színesítésében való közbenjárásukat!
További segítség is lehetséges: szívesen fogadnak rajzeszközöket (színes ceruzák, zsírkréták, filctollak, festékek, aszfalt kréták), kreatív termékeket, bármilyen olyan alapanyagot, mellyel fejleszthetik a gyermekek kézügyességét, valamint a koncentráció- és önkifejező készségüket.