Az Agrárminisztérium Településfásítási Programjának pályázatát több Baranya megyei település is sikeresen megigényelte.
Az 500 millió forintos keretösszegű pályázatra a 10 ezer főnél kevesebb lakosú települések jelentkezhettek és összesen 12 ezer sorfát igényelhettek térítésmentesen. 19 fafaj közül választhattak a pályázatot igénylők, az őszi, illetve a tavaszi ültetési időszakra igényelt fafajok között megtalálható a berkenye, díszalma, fehéreper, hegyi juhar és platán is.
A programra július 31-ig jelentkezhettek az önkormányzatok, állami intézmények, civil szervezetek és egyházi szervezetek. A lehetőséggel pedig sokan éltek, összesen 472 település pályázott. Megyénkből a városok közül Szentlőrincen és Sásdon, valamint számos községben, például Bogádon, Fekeden, Ibafán és Szűrön is elkezdődik a fásítás.
Településenként minimum 10, maximum 30 fát lehetett igényelni, amik a települések köztereit ékesítik majd. Legfőképp az óvoda- és iskolaudvarok, oktatási és önkormányzati intézmények területein lesznek elültetve a fák.
A 12 ezer fát, valamint azok szállítását a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosítja a beérkezés sorrendjében. A fák elültetésében erdész szakemberek is segítenek, és minden fához jár támasztó karó, takarómulcs és védőrács is, illetve a program állja a településre szállítás költségét is.
Az ültetést legkésőbb 2021. május 15-ig valósíthatják meg és egy településen maximum 5 különböző ültetési helyszín lehetséges.
(Nyitókép: Illuszráció)