Puzsér Róbertet talán senkinek sem kell bemutatni. Ő az “ország kritikusa”, a 2019-es választáson Budapest egyik főpolgármester-jelöltje, publicista, író, műsorvezető. Vele beszélgettünk, olyan témákról, mint az ellenzéki összefogás, a tavalyi főpolgármester-választás, arról, hogy leváltható-e a NER, ha igen ki lehet erre az ideális jelölt, de azt is megkérdeztük tőle, hogy demokráciának tekinthető még Magyarország.

– A nagyobb ellenzéki pártok, az MKKP-t leszámítva megállapodtak arról, hogy elviekben létrejön az összefogás, és minden egyéni körzetben egy jelöltet fognak indítani a Fidesz ellen. Ön szerint ez működőképes lehet, vagy önmagában nem elég? Milyen lehet az ideális ellenzéki jelölt a Dunántúl Fideszes bástyáin, Budapest belső kerületeiben, vagy épp Borsodban?

– Az ellenzék pártjai félregombolják a kabátot. Először kellene egy vízió, aztán egy programok egyeztetéséből születő ellenzéki minimum, és végül egy cselekvési terv a kormányváltást követő hat hónapra. Csak akkor érdemes elkezdeni a jelöltek személyéről tárgyalni, ha mindez már adott. Nem vagyok naiv: a közös minimum-program hiánya nem a választási eredményt befolyásolja, hanem a kormányképességet fogja roncsolni, pedig az egy ilyen heterogén koalíció esetén kulcsfontosságú volna. Nem ártana, ha a jelöltek nem lennének lefilmezve gruppenezés közben – bár ha jobban belegondolok, Borkai Zsolt így is elnyerte Győr vezetését, Zuglóban és Kispesten pedig egyáltalán nem érdekelték az ellenzéki választókat a gyalázatos jelöltek meg a korrupciós ügyek. Valamennyi választás Orbán Viktorról és rendszeréről szól: a jelöltek személye alig számít – 2022-ben pedig még annyit sem számít majd, mint eddig.

– Közel egy év telt el a főpolgármester-választás óta. Megbánta, hogy elindult, vagy értékes tapasztalatokat szerzett? Kívülről figyelve az jött le, hogy az ellenzék részéről sokkal több és hevesebb támadást kapott, mint a Fidesztől. Ez valóban így volt? Ha igen, ennek mi lehetett az oka?

– Számomra erkölcsi és demokratikus értelemben is a Fidesz támadása volt a súlyosabb: rám indították Berki Krisztiánt, majd meggátolták az általunk kezdeményezett vizsgálatot az ajánlásainak hitelességét illetően. Egyrészt nemtelen karaktergyilkosságot kíséreltek meg ellenem: bohóc vagyok, mint Berki – másrészt a proteinsámán elindításával a választás intézményét tették komolytalanná, ami ebben az alig polgárosult országban rettentő bűn. Ehhez képest az ellenzéki lejáratókampányok, Fidesz-ügynöközés és egyéb mocskolások mind mértékükben, mind professzionalizmusukban elhanyagolhatóak voltak. A választási kampány hevében bizonyára sokan belehergelték magukat, de a lelkük mélyén tudták, hogy mindez hazugság. A választás után pedig az egész narratíva széthullott, komolyan vehető ember már szóba sem hozza.

– Nagyon sokan szeretnének nem politikából érkező, közös miniszterelnök-jelöltet 2022-re. Ön vállalna egy ilyen tisztséget, ha például az ellenzéki pártok felkérnék rá? Egyáltalán, ki lehet jó jelölt Orbán Viktorral szemben?

– A jelenlegi kínálatból Márki-Zay Pétert gondolom alkalmas jelöltnek. Tisztességes embernek vélem, akinek a kezéhez az elmúlt harminc év bűneiből szemernyi sem tapad – olyan városvezető, aki nem volt hajlandó megalkudni a Fidesszel. Számomra egyértelmű, hogy Orbán Viktor középről és vidékről verhető – ehhez nyilván egy kisebb csoda is kell, de Márki-Zay Péternek ez már kétszer is sikerült Hódmezővásárhelyen, az állampárt egyik legbiztosabbnak tűnő fellegvárában. Sajnos az előválasztás intézménye annak a jelöltnek kedvez, aki legjobban mozgósítja a 2010 előtt kormányzó baloldal törzsszavazóit, míg Orbán Viktor ellen épp olyan jelölt volna képes a győzelemre, aki inkább a mérséklet centrum ízlésének felel meg. Nekem olyan feltételeim lennének az átláthatóságra, a program tartalmára és a személyi kérdésekre vonatkozóan, amelyeket az ellenzéki pártok soha nem teljesítenének, másképp pedig nem tudnám úgy vállalni ezt, hogy az országnak hasznára váljon. Akkor pedig miért is vállalkoznék rá?

– Orbán Viktor leváltható? És ami talán még fontosabb: Orbán Viktor és a sleppje elszámoltatható? Ha 2022-ben nyerne az ellenzék, de Orbán Viktor továbbra is a parlamentben ülne, az csalódás lenne?

– Orbán Viktort le lehet győzni választáson, ki lehet rakni a Budai Várból, de a nemzeti együttműködés rendszerét nem lehet választással leváltani. Tíz év alatt túl mélyre ásták le magukat a gazdaságba, minden demokratikus intézményt megszálltak, jelentős politikai és üzleti érdekeltségeket tartanak fenn az ellenzéki térfélen, úgyhogy a következő kormánynak – még ha kétharmaddal nyerne is – minimális mozgástere volna velük szemben. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy az Orbán-rendszer a maga korruptságának súlya alatt előbb-utóbb elkerülhetetlenül összeomlik majd. Az MSZMP-vel és az MSZP-vel ugyanez történt. Ezzel a véleményemmel nem leszek népszerű, de annyi esély van Orbán Viktor elszámoltatására, amennyi 1990-ben az Apró klán számonkérésére volt – vagy még annyi sem. A rendszerváltáskor úgy maradt el az elszámoltatás, hogy a társadalom kilencven százaléka támogatta volna a múlt bűneinek tisztázását és a rablóprivatizáció felderítését – egy kegyelmi pillanatban volt az ország. Ma egészen más a helyzet: Orbán Viktornak erős és összetartó tábora van – lehet, hogy az országnak valamivel kisebbik fele, de a nagyjából a fele. Jó nyugati, még jobb keleti és egészen kiváló multinacionális céges kapcsolatokkal rendelkezik. Egy elszámoltatásban nemcsak a jobboldali nagytőkések nem érdekeltek: egyetlen nagytőkés sem. A hadsereg és a rendőrség egy alkotmányos válság esetén egyáltalán nem biztos, hogy a kormányhoz, s nem Orbán Viktorhoz lenne lojális. Ráadásul az ország kifosztása a parlamenti kétharmad révén jogszerűen zajlik, a vagyon jelentős része pedig már aligha van az országban. Végül pedig felvetődik a kérdés, hogy ha Orbánnak és Mészárosnak el kell számolnia a lopott milliárdokkal, akkor Gyurcsánynak meg a Népszavát tulajdonló Leisztingernek vajon nem kellene?

– Azt már tudjuk, hogy mi volt a Kádár-rendszer tíz fő bűne. Mi az Orbán rendszer tíz fő bűne? De ha szó van a bűnökről, mi az, ami érdemként említhető a Fidesz elmúlt tíz évéből?

– Orbán Viktor legfőbb bűnének azt tartom, hogy újra feudalizmust rendez be Magyarországon. Nemcsak a gazdaságban és a politikában, nemcsak az egészségügyben és az oktatásban, hanem kulturális és mentális értelemben is. Vazallusai élén visszavezeti a magyar társadalmat a Szent Szövetségbe, miközben az országurak a Kajmán-szigeteken partiznak. A nemzeti együttműködés rendszerének alapjai a kokainon és a szolgaságon nyugszanak. Ami a rendszer érdemeit illeti: Andrew G. Vajna megkapta hűbérbe a magyar mozit, és ahelyett, hogy kultúrkonkvisztádort játszott és ideológiai szempontokat érvényesített volna, felszámolta az előző évtizedekben rögzült hatalmi viszonyokat, ugyanakkor tehetség és nem politikai kapcsolatok alapján juttatott filmeseket állami támogatásokhoz. Váratlanul megtörtént, hogy jobb- és baloldaliak egy irányba húzták a szekeret, épp ahogy 1956-ban vagy az István, a király születésekor – az eredmény pedig pár év alatt két Oscar-díj lett. Azt hiszem, ez volna a helyes politika, a nemzetközi és a magyar közélet azonban egyre csak polarizálódik. Andrew G. Vajna halála után a kegyelmi állapot a mozi világában is megszűnni látszik.

– Demokráciának tekinthető még Magyarország? Netán kijelenthetjük, hogy a harmadik magyar köztársaság már nem létezik? Ha egyszer sikerül leváltani Orbán Viktort és a Fideszt, ki kell majd kiáltani a negyedik köztársaságot?

– Magyarország hibrid rendszer. Nem demokrácia, mert a demokratikus jogok és intézmények nem érvényesülnek – mégsem diktatúra, mert formálisan minden demokratikus jog és intézmény létezik. Ha kétharmaddal le lehetne győzni Orbán Viktort, többek közt új alkotmányt, új választási törvényt, új önkormányzati törvényt és új médiatörvényt kellene hozni, az így kialakuló rendszert pedig akár negyedik köztársaságnak is lehetne nevezni. Attól tartok azonban, hogy az Orbán-rezsim működése az ellenzéki politikusoknak inkább imponál: legszívesebben elfoglalnák, és a maguk képére formálnák a rendszert. Remélem, nem lesz igazam.

– Ön szerint mi lehet az oka annak, hogy a politikai közbeszéd ilyen mélyre züllött le? Már nincsenek nyilvános viták, nincsenek érvek, nincsenek ellenérvek, csak pocskondiázás, egyszavas üzenetek: Orbán kontra Soros, NER kontra O1G. A politikusok igazodtak a szavazókhoz, és a szavazóknak ennyi tényleg elég? 

– A korszellem teszi ezt. A modernitásban világnézetek érvek pengeélei mentén csaptak össze – volt min vitatkozni. A posztmodern korban érzetek, érzékenységek és vallásos dogmák versengenek, a résztvevő felek többé nem érvelnek, legfeljebb megsértődni tudnak egymásra. Az értelmiség szerepe eljelentéktelenült, a mindig is fennálló kultúrharcot a kizárólag szélsőségekben gondolkodó élménytársadalmak tagjai, a közösségi média véleménybuborékjainak lincselő tömegei a végletekig korbácsolják – az ma az alkalmas politikus, aki képes ezt kiszolgálni. Nem az emberek lettek rosszabbak, és a politikusok is inkább csak korruptak és gátlástalanok, mint gonoszak, de tudomásul kell venni, hogy a huszadik században tervezett rendszer képtelen a huszonegyedik század kihívásainak megfelelni. Két lehetőség mutatkozik: a kínai és orosz modell átvétele, ahol az erős vezető rendet vág a káoszban – vagy el lehet indulni a dánok, svédek és svájciak útján, minél inkább bevonni az embereket a döntésekbe, minél kevesebb hatalmat átengedni a politikusoknak, minél több önszerveződéssel, demokratikus intézménnyel erősíteni az egyéni felelősséget és a polgári öntudatot. Aligha árulok el titkot azzal, hogy én az utóbbi út híve vagyok.