Magyarországon bor és pálinkakóstolókra viszonylag gyakran járhatunk, ám ha whiskyről van szó, már nehezebb a dolgunk. Amúgy is hagyományosan ez inkább egy angolszáz ital, a legtöbbünk Skóciával, Írországgal ne meg az Egyesült Államokkal azonosítja a whiskyt, holott Magyarországon – ráadásul Pécstől nem is olyan messze – is van olyan hely, ahol párolják tudtam meg mindezt a 19 – Bar&Shop hivatalos whisky-kóstoló estjén.
Amikor a rendezvényre meghívást kaptam Rektenvald Attilától, a hely tulajdonosától, bevallom az amerikai filmek jutottak eszembe, ahol díszes bőrkanapékon, öltönyben ülő, szivarozgató üzletemberek kortyolgatják kristálypohárból az italukat, miközben piszkos ügyekről beszélgetnek. Szerencsére a valóság kicsit más volt, és egy nem mindennapi élménnyel lettünk gazdagabbak. A 19 – Bar&Shop a Király utca egyik legexkluzívabb helye, egészen különleges italkínálattal, minőségi kiszolgálással.
De hogy képzeljünk el egy whisky-kóstolást?
Előbb a bár tulajdonosa mondott el néhány mondatot, majd Fülöp András vette át a szót, aki – mint később kiderült – a téma szakértője. Mindent tud a whisky készítésről, a whisky fajtákról, egészen lenyűgöző és mély tudása volt, kezdve az ital történetével, folytatva a skót felföld legapróbb whisky készítőivel, egészen a Japán típusokig bezárólag. A kóstoló öt tételből állt: a már fent említett magyarral kezdtük, majd érkezett egy Bourbon, amit ír, skót és végül japán whisky zárt. Emellé pogácsa és jéghideg szódavíz is járt, a harmadik-negyedik kör után ez igencsak jól jött. Ezeket egyébként kérés nélkül hozták, és amint elfogyott cserélték a tálakat.
Fülöp András minden kóstoló előtt elmondta, hogy milyen típusú whiskyt fogunk kóstolni, hogy miként készült el, hány éves, milyen az ízvilága. Külön kihangsúlyozta, hogy először csak szagoljuk az italt, pihentessük, majd ízlelgessük azt a nyelvünk hegyén, ne húzzuk le egyből. Illat és ízkavalkádot jelentett mindegyik pohár. Elképesztő különbségek voltak, és bár én eddig furán néztem azokra, akik egy italban olyan illatokat is éreztek, melyek nem tartoznak az alapanyagok közé, de ezúttal rájöttem, hogy igazuk van, ez tényleg működik. A magyar típusról például az őszi falevelek jutottak eszembe, az írben körtét és almát éreztem, míg a skótban kókuszt. Egyébként interaktív este volt, mindenki bátran elmondhatta, hogy egy-egy ital után mit tapasztal, akár az illatáról, akár az ízéről. Ami igazán különleges, és érdekes volt, hogy a kóstoló végén ismét megszagoltuk a poharainkat, és teljesen más illataromákat tapasztaltunk, mint korábban. Úgy látszik a whisky nem állandó, hanem külső hatások által képes változni, érni, és még finomabbá válni. Mert az nem kérdés, hogy elképesztően minőségi italokat kóstolhattunk meg, én alapvetően Bourbon párti vagyok, és nem rajongok az skót whisky-ért, de a Gleenfarclas Single Malt meggyőző volt, hogy a Ballantine’s-on túl bőven akadnak remek skóciai whisky-k. A magyar és a japán pedig abszolút kellemes meglepetés volt, a Gemenc Whiskey (ők e-vel írják, ahogy az amerikaiak és írek is) terméke bebizonyította, hogy Magyarországon is kapható minőségi whiskey. A japán termék annyira ízlett, hogy a kóstoló végén, abból egy másik fajtát is kipróbáltam: bátran állíthatom, elképesztően finomak a japán italok!
Maga a program nagyjából két, két és fél órás volt, a hangsúly pedig egyáltalán nem azon volt, hogy az emberek berúgjanak. Ez valóban egy kulturált italkóstoló volt, magas színvonalú kiszolgálással, minőségi italokkal, és Fülöp Andrásnak hála nagyon komoly italtörténeti oktatással. A mennyiség is éppen elegendő volt ahhoz, hogy némileg jobb kedvűen térjünk haza, de azért még ne legyen másnap fejfájásunk. Persze, ilyen minőségi italoktól aligha szokott fejfájása lenni az embernek.
