A Kronen Zeitung beszámolója szerint több lövés is dördült hétfőn este a Seitenstettengassén, az egyik zsinagóga közelében Bécsben. Az éjszaka folyamán a lövöldözés még a város hat másik helyszínén zajlott.

Megszólalt a belügyminiszter

Úgy tudni, az egyik elkövető robbanóanyag-övet viselt, amit azóta már Karl Nehammer belügyminiszter helyesbített a keddi sajtótájékoztatóján: kiderült, hogy nem valódi robbanóöv volt a merénylőn, hanem csak egy utánzat.

EZEK A BAHÍR LEGFRISSEBB HÍREI

A sajtótájékoztatóan elhangzott, hogy az egyik támadó az Iszlám Állam terrorszervezet szimpatizánsa volt. Személyazonosságát még nem hozták nyilvánosságra, annyit lehet tudni, hogy a merénylő otthonában házkutatást tartottak, ahol kiderült: tettét egyértelműen antiszemita okok vezérelték.

Nehammer megerősítette, hogy terrortámadás történt. A hatóságok most azt tanácsolják az embereknek, hogy kerüljék el a belvárost és maradjanak inkább otthon. Több városrészt is lezártak, illetve kedden az iskola sem lesz kötelező, mindemellett megerősítik az ország határainak ellenőrzését is.

A sajtóban eddig hét halálos áldozatról írtak, azonban ezt az éjszaka folyamán kettőre korrigálták, kedd reggelre pedig már három civil áldozatról szóltak a hírek. A bécsi rendőrség kedd reggel közzétett a Twitteren egy bejegyzést, amiben azt írják: két férfi és egy nő halt meg. Azonban az egy ideig nem volt világos, hogy az egyik támadó az áldozatok között van-e ugyanis őt lelőtték – olvasható a The Guardian oldalán. A sebesültek száma a lap értesülései szerint 17, van akiknek az életéért kórházban küzdenek, a Guardian legutóbbi híradása szerint a halálos áldozatok száma a lelőtt támadóval együtt négy.

 Szijjártó: itt az ideje ébresztőt fújni és összefogni a terrorral szemben

Elképesztő terrorhullám tört Európára, itt lenne az ideje ébresztőt fújni, valamint annak, hogy a kontinens összefogjon a terrorral szemben – közölte az előző esti bécsi merényletre reagálva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd hajnalban.

“Észre kell venni, hogy Európa biztonsága és ezzel együtt az európai életforma áll támadás alatt” – írta Szijjártó Péter a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben, amelyben szolidaritásáról biztosította Ausztriát.

“Osztrák barátaink mellett állunk, számíthatnak ránk. Európának, az európai nemzeteknek meg kell védeniük magukat az elharapózó eszetlen erőszakkal szemben, mert különben nagy baj lesz” – hangsúlyozta a jelenleg Kambodzsában tartózkodó külügyminiszter.

Részvétét fejezte ki Áder János az áldozatok hozzátartozóinak

Részvétét fejezte ki Áder János köztársasági elnök a hétfő esti bécsi merénylet áldozatai hozzátartozóinak, a sérülteknek pedig mielőbbi teljes gyógyulást kívánt az Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnöknek kedden írt levelében.

Áder János úgy fogalmazott: “megdöbbenéssel értesültem arról, hogy tegnap este terrorista merénylet történt Bécsben. Mélyen elszomorított, hogy a barbár támadás során több ártatlan ember is életét vesztette, mások pedig súlyosan megsebesültek.”    

“Átérezzük Ausztria népének megrendülését, és bízunk abban, hogy az osztrák hatóságok rövidesen elfogják a tetteseket” – írta. A tragikus esemény megerősíti azt az elköteleződést, hogy az Európai Unió minden országának együtt kell működnie a terrorizmus visszaszorításáért – hangsúlyozta a köztársasági elnök, aki reméli, hogy hamarosan helyreállhat a nyugalom Bécsben, ahol “elvetemült támadás” érte a polgári lakosságot.    

A támadás hétfő este nyolc órakor kezdődött a Seitenstettengasse utcai zsinagóga környékén. Az erősen felfegyverkezett merénylők több helyszínen sokakat meglőttek. A merényletben eddigi jelentések szerint három járókelő és egy merénylő veszítette életét, a bécsi kórházakban 17 sebesültet ápolnak, közülük legkevesebb hat ember állapota súlyos.