Egy egészen egyedülálló összefogásnak lehetünk tanúi. A nemrégiben lezajlott Lélegző Liget pályázói közösen indulnak az Európai Hulladékcsökkentési Hét programsorozatán  “Mesék a tegnapról- egy élhetőbb holnapért!” elnevezésű akciójukkal. Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka, a pályázatot meghirdető BT Regiment Kreatív Műhely és családi gazdaság vezetője elmondta, hogy a Lélegző Liget pályázatának csapatmunkái annyira jól sikerültek, hogy felmerült a közös folytatás ötlete. Erre pedig nem is kellett sokat várni, több intézmény részvételével benyújtották pályázatukat a European Week for Waste Reduction ( EWWR https://ewwr.eu ) által szervezett összeurópai akcióhétre.

Nem is akármilyen ötlettel. Egy olyan akció lebonyolítását álmodták meg, ami átlépi a generációs és földrajzi határokat is, ami véghezvihető a szigorú járványügyi szabályozások mellett is. Mit takar a  “Mesék a tegnapról- egy élhetőbb holnapért!” szlogen?

Az akció címe a programsorozat fő irányvonalára utal: négy generáció vesz részt a projektben. Idősotthonok lakói mesélnek majd a fiataloknak arról a világról, amelyben ők voltak fiatalok. Ötleteket adnak a tudatosabb élethez, a hulladék csökkentéséhez, az újrahasznosításhoz vagy éppen a maradékmentes főzéshez. Felelevenítik a régi idők szakmáit, a feledésbe merült látásmódokat. Mindezt online. De a válasz sem marad el: szülők, gyermekeik és nevelési intézmények dolgozói közösen készülnek környezettudatos ajándékokkal, meglepetésekkel az időseknek. Beszélgetnek arról, mi a szemét és minek nem kell annak lennie? Gyakorolják az újrahasznosítás lehetőségeit, a tudatos bevásárlást, a maradékmentes főzést. Tanulnak a bolti termékek otthon elkészíthető alternatíváiról, festenek és rajzolnak vagy éppen kidobásra ítélt tárgyakból készítenek díszeket. Így lesz a kupakból logikai játék az idősek közösségi terében vagy kavicsból és maradék textilből malomtábla a kerti kikapcsolódások kellemes perceihez.

Az akció céljai sokrétűek: mindamellett, hogy felhívja a figyelmet a hulladékcsökkentés fontosságára, közösséget is épít. Célja a szemléletformálás mellett az érzelmi támogatás is, hiszen talán erre van az egyik legnagyobb szükség- főleg az idősebb korosztály számára.

A “Mesék a tegnapról- egy élhetőbb holnapért!” akció csapata szeretettel várja a csatlakozni kívánó közösségek jelentkezését, legyen szó idősotthonokról, nevelési intézményekről, vagy más segítő szándékú közösségekről.

Jelentkezés:
Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka
btregiment@gmail.com
06 30 533 49 65
Jelentkezési határidő: 2020.11.22. vasárnap 20:00