1916. november 21-én, 86 éves korában hunyt el a leghosszabb ideig uralkodó magyar király, a minimum ellentmondásos karriert leíró Ferenc József. Uralkodására leginkább a kettősség jellemző: az 1849-es megtorlás felelőse vagy a népeit atyaként szerető Ferenc Jóska bácsi képe a valós?

Ferenc József mindössze 18 évesen, 1848. december 2-án lett az elmebetegség jeleit mutató V. Ferdinánd utódja. Kinevezése mögött édesanyja politikai aktivitása mellett az ifjú király befolyásolhatósága is állhatott. Továbbá az is mellette szólt, hogy nem ő szentesítette az áprilisi törvényeket, tehát nem kötötte a kezét a magyarokkal való szószegés lehetősége.

Uralkodása végül majdnem napra pontosan 68 évig tartott, amivel ő tekinthető a leghosszabb ideig uralkodó magyar királynak, hiszen 17 évet „rávert” a 14-15. század fordulóján uralkodó Luxemburgi Zsigmondra. De melyik Ferenc József-kép állhat közelebb a valósághoz: a kegyetlen és számító vagy a bölcs és igazságos?

Ferenc József, a magyarok kérlelhetetlen ellensége

Az energikus Ferenc József hamar megalázkodásra kényszerült, hiszen személyesen kellett kérnie I. Miklós orosz cár segítségét a szabadságharc leveréséhez. Később azonban, az ötvenes években, a krími háborúk során mutatott bizonytalansága megmérgezte a viszonyt a keleti hatalommal. Ez azonban 1849 tavaszán-nyarán még nem számított, a 200 ezres orosz haderővel együtt könnyedén sikerült leverni a magyar ellenállást, amit véres megtorlás követett.

Ebben a megtorlásban kétségtelenül hatalmas felelősség terheli az uralkodót, akit egyébként a magyarok el sem fogadtak törvényes királynak. Erre majd csak 1867-ben, a kiegyezéssel került sor. Ettől még ő uralkodott, amiben nem volt sok köszönet: ő nevezte ki a rettegett Haynaut teljhatalmú főparancsnoknak. Egyetértett a megtorlások mértékével is, nem véletlen, hogy állítólag haláláig volt egy festmény a dolgozószobájában az aradi 13 kivégzéséről. Ezeket ő igazságos ítéleteknek vélte, amelyek szükségesek voltak a rend fenntartásához.

Annak a rendnek, amely egy erős központi irányításban valósult meg, a magyar fél majdnem két évtizedig gyakorlatilag nem szólhatott bele saját ügyei intézésébe. Az Alexander Bach belügyminiszter fémjelezte korszakban szinte nem is titkolták, hogy a titkosrendőrség erősen aktivizálta magát. Az emigrációban élő politikusok nevét sem volt szabad kiejteni, a belső ügyeket pedig mind Bécsből intézték.

Ferenc József végül a feljebb már említett oroszokkal szembeni presztízsveszteség és az 1859-es itáliai háború elvesztése miatt volt kénytelen kiegyezni a magyarokkal. Tehát tulajdonképpen kizárólag külpolitikai okok vezették erre az uralkodót. A Deák Ferenc vezette magyar passzív ellenállás végül hosszas huzavona után 1867-ben hozta meg az eredményét: kialakult a dualizmus rendszere, létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia.

Ferenc József, a magyarok atyja

A kiegyezést követően a magyarok maguk intézhették belső és részben külső ügyeiket is, az uralkodó pedig alig-alig szólt bele ezekbe. Ennek és feleségének, a magyarokat nagyon kedvelő Sisinek köszönhetően egyre elfogadottabb lett a közvélemény szemében. Azért volt belső ellenzéke is a 48-asok személyében. Ők az emigrációban élő Kossuth vezetésével nem voltak hajlandóak elfogadni a királyt, de a Tisza Kálmán vezette 67-esek vezetésével úrrá lehetett lenni ezeken a konfliktusokon.

A rendkívül konzervatív, katonás, a fegyelmet mindenek elé helyező uralkodó szépen lassan belopta magát a magyarok szívébe. Különösen azok után, hogy tragédiák sora miatt elvesztette feleségét, gyermekét, öccsét, végül Ferenc Ferdinánd személyében a trónörököst is. A népei felett atyai szeretettel, de ugyanolyan szigorral uralkodó király képe gyorsan terjedt. Halála után pedig szinte azonnal nosztalgiával tekintettek a „boldog békeidőkre”, amikor a több évtizedes nyugalomnak hála a Magyar Királyság kétségtelenül példás fejlődésnek indult.

A saját rendszerébe végül egyre inkább beleolvadó, azt megváltoztatni képtelen öreg uralkodó belevitte az országát az I. világháborúba is. Azt viszont már nem kellett megélnie, hogy királysága úgy omlik össze, mint a kártyavár. 1916-ban, példátlanul hosszú élet és uralkodás után elhunyt, így a végjáték már utódjára, IV. Károlyra maradt.

Az pedig, hogy a fentiek közül melyik kép a valós? Leginkább mindkettő, hiszen uralkodásra egyértelműen két szakaszra bontható, amelyek megfelelnek a fenti képeknek is. A kiegyezés előtti és utáni Ferenc József ugyan személyiségét tekintve ugyanaz az ember maradt, de politikája már különbözött, ennek köszönhetően ítélte meg már a kor embere is, ki-ki vérmérséklete szerint.

Forrás: Rubicon