Véget ért erre az évre a parlamenti munka. Az index áttekintette a képviselők aktivitását. Ebből kiderül, hogy Rogán Antal és Farkas Flórián ebben a ciklusban még egyetlen egyszer sem emelkedett szólásra. De kiderül az is, hogy a Parlament legaktívabb képviselője idén Keresztes László Lóránt, az LMP pécsi frakcióvezetője lett.

De nézzük részletesen, hogy mennyit dolgoztak a parlamentben Baranya országgyűlési képviselői.

Keresztes László Lóránt (LMP)

Az LMP frakcióvezetője végzett a lista elején. A pécsi honatya idén 308 alkalommal szólalt fel az országgyűlésben és összesen 22 óra 28 perc 45 másodpercet beszélt. Ezzel nem csak a baranyai képviselők között volt a legaktívabb, de a teljes országgyűlés legtöbbször és leghosszabban felszólaló képviselője lett.

Szakács László (MSZP)

A szocialista politikus 86 felszólalással áll a második helyen. 7 óra 43 perc 25 másodperc szerepel a neve mellett.

Hohn Krisztina (LMP)

Az Új Kezdet elnöke az LMP frakcióját erősíti az országgyűlésben, idén 51 alkalommal szólalt fel.

Tóth Bertalan (MSZP)

A szocialisták frakcióvezetője, egykori elnöke, újdonsült társelnöke 38-szor emelkedett szólásra az országgyűlésben, 3 és fél órán keresztül beszélt.

Nagy Csaba (Fidesz)

A lista első kormánypárti képviselője, párttársait jócskán megelőzve 33 felszólással végzett a középmezőnyben.

Mellár Tamás (Párbeszéd)

A Mindenki Pécsért Egyesület elnöke, korábbi KSH elnök 30 alkalommal hallatta hangját a Parlamentben.

Hargitai János (KDNP)

A lista egyedüli kereszténydemokrata képviselője 22 felszólalásával a hetedik pozíciót szerezte meg.

Bánki Erik (Fidesz)

A Fidesz politikusát 18-szor lehetett hallani 2020-ban az országházban.

Hoppál Péter (Fidesz)

A miniszteri biztos szerepelt idén a legkevesebbet a felszólalások számát illetően. Hat alkalommal, összesen 37 percben fejtette ki véleményét a parlamentben a fideszes képviselő.

Nem csak Baranya megye fideszes képviselői voltak hallgatagok 2020-ban. Tizenegyen nem szólaltak meg idén egyáltalán, ebből Hadházy Ákoson kívül az összes többi képviselő a Fidesz színeben került be a parlamentbe. A negatív rekorderek között olyan ismert politikusok is szerepelnek, mint Lázár János, Rogán Antal, Kubatov Gábor, Simonka György és Farkas Flórián.