A Kassai úti eset, amikor egy 23 éves rendőrnő lelőtte a társát megkéselő elkövetőt, állandó témája volt a különböző közéleti fórumoknak az ünnepek előtt. Noha a kommentelők többsége egyetértését és elismerését fejezte ki a rendőri cselekedet miatt, több olyan hozzászólást is olvastam, hogy túllépte a hatáskörét, vagy elég lett volna kevesebbszer, nem létfontosságú szervekre lőni, hogy az áldozattá vált elkövető se haljon bele a sérüléseibe. Ezekre a gondolatokra reagálva döntöttem úgy, hogy írok egy összefoglaló cikket jogászként, hogy mik is a jogos védelem keretei, és miért gondolom azt, hogy a rendőrnő cselekménye sem a jog írott, sem az erkölcs íratlan szabályai szerint nem elítélendő. Hangsúlyoznom kell, hogy mindezeket a jelenleg rendelkezésre álló információink alapján írom, ami ha új tényekkel bővül az ismeretünk, változhat.
Mik a keretei a jogos védelemnek?
A büntető törvénykönyv a jogos védelmi helyzetről az alábbiakat írja:
22. § (1) Nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.
Tehát maga a törvény is lehetővé teszi azt, hogy jogos védelemre hivatkozva valaki olyan cselekményt kövessen el, ami normális körülmények között büntetendő lenne, de adott pillanatban a speciális helyzet miatt mégsem az. De annak, hogy a jogos védelemre hivatkozás megálljon, vannak feltételei.
Az egyik ilyen feltétel, hogy a támadás, amit el kívánunk hárítani, valakinek az életét, testi épség, javait vagy a közérdeket veszélyeztesse. Azt gondolom, hogy ebben az esetben ez vitán felül áll, a 26 éves járőr élete a mai napig veszélyben van, súlyos, és könnyen lehet, hogy maradandó sérüléseket szenvedett.
A második feltétel a támadás közvetlensége, ami azt jelenti, hogy az elhárító cselekmény nem lehet a támadás előtt foganatosítani, és nem lehet annak befejezése után. Erre az ügyre vetítve: ha elkövető pusztán fenyegetőzött volna a késsel a kezében, akkor a lelövése nyilvánvalóan jogszerűtlen lett volna. Ugyanígy, hogyha az első pár lövéssel leteríti a tettest, majd megvizsgálja a kollégáját, kihívja a mentőket és ezután a magatehetetlen férfiba még belelő egy párat bosszúból, az szintén túllépte volna a jogos védelem kereteit. Itt azonban – jelenlegi információnk szerint – egyik eset sem állt fenn, a támadás közvetlen volt, már sérülés okozása is történt, és az elkövetőnek nem állt szándékában abbahagyni azt.
A harmadik ilyen szempont a szükségesség, tehát, hogy a támadás ne lehessen elhárítható más eszközökkel. Erre az esetre levetítve: amikor a tettes még csak az ajtón dörömböl és kiabál, fenyegetőzik, akkor mind civilként (pl. a rendőrség kihívása), mind rendőrként (erősítés hívása, bilincs használata), van más mód is arra, hogy a bűncselekményt megakadályozzuk, minthogy kioltjuk az elkövetők életét. Így a fenyegetőző személy lelövését nem lehetne szükséges magatartásnak tekinteni.
Szükséges volt a lőfegyver használata?
Ahogy a fórumokat néztem, ez a szempont tűnt a legneccesebbnek, több olyan kérdés merült fel párakban, ami a szükségességet vitatja. Az egyik, hogy muszáj volt-e a pisztolyt használni nem lett volna elég egy kisebb sérülést okozó eszköz (pl. gumibot, gázspray), a másik, hogy nem kellett volna egy végtagra célozni, illetve, hogy miért kellett 8 töltényt kilőnie a támadóra, amikor valószínűleg egy is ártalmatlanná tette volna.
Az első kérdésre egyértelmű választ lehet adni: nem, nem lett volna elég más eszköz. Itt már az elkövető súlyos, életveszélyes sebeket okozott egy másik rendőrnek, lehet, hogyha csak pár másodpercig is tétovázik a rendőrnő, az a kollégája halálát jelentette volna. Amikor ilyen helyzet van, nem szabad válogatni az eszközökben. Ugyanez igaz a célzás kérdésére is. Ez nagyon nem az a helyzet volt, amikor időt szabad veszíteni.
A rendőrségről szóló törvény is ugyanezt fogalmazza meg. Noha az általános rendelkezések alapján meg kell előznie a figyelmeztetésnek, más kényszerítő eszközök használatának és a levegőbe lövésnek, a törvény azonban tartalmaz egy kivétel-szabályt:
“A lőfegyverhasználatot megelőző intézkedések részben vagy teljesen mellőzhetők, ha az eset összes körülményei folytán a megelőző intézkedésekre már nincs idő, és a késedelem az intézkedés eredményességét, a rendőr vagy más személy életét, testi épségét közvetlenül veszélyezteti.”
Azt gondolom, hogy ez a rendelkezés nem sok kétséget hagy. Megelőző intézkedésekre nem volt idő, és egy másik ember élete közvetlen veszélyben volt. Tehát akár a jogos védelem kérdésének mellőzésével, pusztán a rendőrségi törvényből levezethető, hogy az azonnali, célzott lövés megengedett volt a konkrét esetben.
Az utolsó kérdés annyiban tűnik jogosabbnak, hogy lehetséges, hogy egy golyó is elég lett volna ahhoz, hogy a rendőr a támadást elhárítsa (ha az talál), tehát e téren mondhatjuk, hogy a többi lőszer kilövése már szükségtelen volt. Felelősségre vonható emiatt? Véleményem szerint nem. Egyrészről lehetséges, hogy az egy lövedék is halálos sebet okozott volna (ez nyilván szakértői kérdés), de ami sokkal fontosabb, hogy itt a másodperc tört része alatt kellett cselekednie, ösztönösen, valószínűleg az eset miatt feldúlt állapotban. Erre maga a törvény is ír elő rendelkezést:
„Nem büntethető, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl.”
Normális körülmények között fel sem merülne szerintem, hogy egy másik ember megkéselése okozhat-e ijedtséget, illetőleg menthető felindulást, vagy sem. Ami viszont sokak szerint árnyalja a képet, hogy itt a lövő személy mégiscsak egy rendőr volt, aki elvileg ki van képezve az ilyen helyzetekre. De ez ebben a formában nem teljesen igaz.
Az tény, hogy egy rendőrnek – a képzettségéből, az önvédelmi ismereteiből és a számára rendelkezésre álló eszközökből adódóan – valamivel magasabb szinten van a „mérce”, amelyet még felkészülten kell fogadnia, amikor nem eshet pánikba és tudnia kell racionálisan cselekedni. Ugyanakkor az, hogy valakinek a kollégáját megkéselik és az élete másodperceken múlik, már ezt a magasabb szintet is jócskán túllépi, a legtöbb rendőr-járőr (azért ne feledjük, itt nem kommandósokról meg terror-elhárítókról beszélünk) ilyen szituációval nem találkozik. Így azt gondolom, hogy teljesen természetes, ha egy ilyen helyzetben valaki megijed és ösztönösen cselekszik, még akkor is, ha rendőr.
Milyen üzenetet hagy hátra az ügy?
Az teljesen egyértelmű, hogy néhány kritika ellenére a magyar internetezők többsége a rendőrnő pártját fogja, azt gondolom, hogy nem véletlenül, itt az ember ösztönös igazságérzete is azt mondja, hogy ezért nem járhat büntetés. Így az emberekben egy esetleges szankció a rendőrségbe és igazságszolgáltatásba vetett hitét jelentősen rontaná. De ez egy nagyon ingoványos talaj. Ha ugyanis a közvélemény alapján ítélkeznénk, akkor rengetegen sokkal súlyosabb büntetést kapnának, mint amit valójában érdemelnek, de lennének olyanok, akik – pusztán személyes szimpátia alapján – olcsón megúsznának egy bűntényt. Szóval ezzel az érveléssel azért általában véve vigyázni kell.
Amitől sokkal jobban tartok, az a rendőrség reakciója. Ha ugyanis – végkimenetelétől függetlenül – egy hosszú és elhúzódó jogi eljárás lesz ennek az ügynek a vége, az felveti a rendőrökben a kérdést, hogy mikor használhatnak fegyvert. Hiszen itt is elvileg jogszerű volt a használat, mégis meghurcolnak valakit. Akkor ők mikor használhatják? Nyilván a rendőröknek kerülniük kell az erőszakot, ahol lehet, de a pisztoly az övükön nem díszként funkcionál, ha kell, akkor igenis használják. És vajon nem fog-e megtörténni, hogy valamikor pont ez az ügy miatt valaki akkor sem ránt fegyvert, amikor kellene és ez egy ártatlan ember életébe kerül majd?
Tegyük hozzá, általánosságban a másik véglet sem jó, amikor egy erőszakos cselekményt nagyon el akarnak fedni és gyorsan túllépni rajta, netán túlzottan piedesztára emelni. Ennek ugyanis szintén lehet egy rossz társadalmi üzenete, hogy ha „neki szabad, akkor nekem is”, és emiatt más, a konkrét esettől eltérő szituációban is feljogosítva érezheti magát valaki az erőszakra. Ám ebben az ügyben úgy érzem, nincs a mérlegnek másik oldala. A jog szerint szabályos volt, ami történt, le kell futni a kötelező köröket és – amennyiben nem merül fel olyan bizonyíték, ami megcáfolja a jelenlegi tényállást – mielőbb lezárni és túllépni rajta mind a rendőrségnek, mind a médiának. Mert az érintettek és a közvélemény számára is ez lenne a legjobb.
