Az Országos Meteorológiai Szolgálat szokásos éves elemzéséből az is kiderült, hogy Baranya megyében volt legnagyobb hó!

Az OMSZ minden év elején elkészíti az előző esztendő időjárási áttekintését. A legújabb elemzés szerint 2020 összességében 1901 óta a hatodik legmelegebb átlaghőmérsékletű év volt, holtversenyben az ezredfordulóval. Ráadásul az 1981-2010 közötti időszak átlagánál is már 1.2 fokkal volt melegebb, amivel „a 2020-as év hazai hőmérsékleti viszonyai jól illeszkednek a globálisan melegedő trendbe.”

Az elemzés szépen végigmegy az év időjárásán, ami elsősorban azért fontos, mert így folyamatosan nyomon követhető az éghajlat állapota. Ebből aztán a kutatók csupa olyan adatot nyernek, amelyek segítségével könnyebb lesz a változásokhoz való alkalmazkodás. Másrészről pedig rengeteg érdekességet is lehet tanulni országunkról és annak időjárásáról.

Az elemzés alapján 2020 időjárását enyhe tél, aszályos és egyben fagyos tavasz, szélsőséges csapadékeloszlású nyár és ősz, majd enyhe december jellemezte. A 2020-as tél összességében a harmadik legmelegebb, míg a tavasz a harmadik legszárazabb lett az 1901-gyes évvel kezdődő rangsorban.

Ez alapján elmondható, hogy télen kifejezetten meleg volt, februárban például eléggé tavaszias időnk volt, néhány napig egyenesen 10 fokkal volt melegebb, mint a sokévi átlag! Ebben a hónapban Drávaszabolcs hívta fel magára a figyelmet, amikor másodikán 18 fok felé emelkedett a hőmérséklet, amivel megdőlt az aznapi melegrekord is.

Tavasszal aztán visszatért a hideg, többször is komoly fagyok voltak. Beköszöntött a havazás is, március 25-én a Baranya megyei Mázán 28 centiméteres havat mértek, amivel egész 2020-ban egy település sem tudta felvenni a versenyt! Ez persze nem volt annyira jó hír, ahogy az sem, hogy ezt követően a tavasz további részében is elég hideg volt. Ráadásul a következő két hónapban alig esett csapadék: áprilisban a harmada, májusban pedig a fele a szokásosnak. Az aszály és a fagy együtt sajnos sok helyen okozott jelentős károkat a termésben.

Nyáron aztán lehullott az elmaradt csapadékmennyiség, ráadásul mindez elég szélsőséges módon történt, ami sajnos jellemző volt az egész évre. Az egyébként egyszerű lakosként is sokaknak feltűnő lehet, hogy mekkora viharok vannak az országban, és ez sajnos valóban így van. Az OMSZ ugyanis kiemelte, hogy a csapadék éven belüli eloszlása hosszabb-rövidebb időszakra jelentősen eltért a szokásostól, ami a régió szélsőségesebbé váló csapadékellátottságára utal. 

A fentiek megerősítésére elmondható, hogy az adatok alapján június és július második felében, illetve augusztus közepén voltak a legcsapadékosabb időszakok. A rekordot július 24. tartja, amikor a Somogy megyei Vése településen 178 milliméter, gyakorlatilag özönvízszerű eső hullott. A délnyugati országrészben egyébként ezen a napon több helyen is 100 milliméter felett volt a csapadék, amivel meg is dőlt a napi csapadékrekord.

Azért volt meleg is nyáron, bár jelentős hőhullám ezúttal nem érte az országot. 2020-ban a legmagasabb hőmérsékletet augusztus 30-án Mezőkovácsházán mérték, 37.4 fokot. Az ősz is nyárias idővel indult, de aztán hűvösebbre fordult az idő, októberben már havazott a Mátrában. Az évet végül aránylag meleg idővel zártuk, 2-5 fokkal volt melegebb a december a sokévi átlagnál.

Forrás: Greenfo