Bizonyított tény, hogy az emberek először a szemöldök formáját nézik meg másokon, illetve annak hiányát vélik először felfedezni az arcon. Második helyen pedig cikkünk témája, a fogak állnak. Hogyan tudunk seperc alatt, gyönyörű és tartós fehér fogakat varázsolni?  

Előszőr is nagyon sok vizet kell fogyasztanunk, hogy elkerüljük a foltokat fogainkon. A kávé, a tea, illetve még az egészséges napi 1 pohárnyi vörösbor is nyomokat hagy a fogakon, ugyanúgy, ahogyan a cukros üdítőitalok és koktélok is. Emellett kevesen vannak tisztában azzal, hogy a piros gyümölcsök, úgymint az áfonya, a gránátalma és a szeder is károsítja fogainkat. (Kiemelném, hogy ezen gyümölcsök, igaz a fogra negatív hatással vannak, azonban az egészséges immunitásunknak elmaradhatatlan részét képzik.)

Erre a problémára a megoldás a következő: Szívószál használatával el tudjuk kerülni a gyümölcsök és italok okozta elszíneződést, illetve a kávétól sem kell tartanunk, ugyanis jobb kávéházakban / sütiző helyeken a kávé mellé vizet is szolgálnak fel, így ha felváltva isszuk őket, akkor azzal „kiöblíthetjük” szánkat.

Továbbá a fehérítéshez, és a megfelelő védelemhez nem mindegy milyen fogkrémet és fogkefét használunk. Kiskorunk óta tudjuk, hogy az lenne a legjobb, ha naponta annyiszor mosnánk fogat, ahányszor étkezünk. Azonban mivel ez nem mindenhol kivitelezhető, pl.: egy munkahelyen, így marad a napi 2, reggel és este, ezzel eltávolítjuk a lepedéket és csökkentjük a zománcot roncsoló savak hatását. Érdekesség, hogy sokan ajánlják a gyermekfogkefék használatát, mivel azoknak a sörtéi sokkal puhábbak, így az íny kevésbé sebződik illetve, hogy nem szabad rögtön étkezés után fogat mosni, mert az ételekben és italokban lévő savak gyengítik a fogzománcot, és ilyenkor a súrolással károsíthatjuk fogainkat.

Ugyanakkor a nehezen elérhető helyekre használjunk fogselymet és/vagy szájvizet, ugyanis a szájvíz nem csak felfrissíti a leheletet, hanem segít a fogak fehérítésében. Fogmosás után öblítsünk szájvízzel, hogy elkerüljük a baktériumok és savak által okozott sárgulást. Mindemellett pedig segít a fogak közötti nehezen elérhető területek tisztításában is. A fogselyem szintén segíthet fehér mosoly megőrzésében és az ínyproblémák megelőzésében.

Az egészségünk érdekében, a hosszú életért, meg persze a csábítóan fehér fogakért ne dohányozzunk! Miután sikeresen kifehérítettük fogainkat, az a trükk, hogy megpróbáljuk a legjobb állapotban tartani őket. Ez annyit jelent, hogy le kell szokni (vagy legalább csökkenteni) azokat a káros szokásokat, amelyek a fog elszíneződését okozhatják. A rendszeres dohányzás nem csak foltokat hagy a fogon, hanem súlyos problémákat is okozhat a szájüregben, és általános egészségi állapotunkban is közrejátszik.

Ezek mellett a táplálkozásunkra is nagyon oda kell figyelni, ha szép fehér fogakra vágyunk. A túl sok cukrot tartalmazó ételek ártanak a fogaknak, még akkor is, ha finomak. Próbáljuk kerülni gyorséttermeket, és fogyasszunk kiegyensúlyozott étrendet, amiben nagy szerepet játszanak a zöldségfélék, ezáltal hosszútávon egészségesebbek lesznek fogsoraink. A kulcs a mértékesség, hiszen az egészséges életmódhoz hozzátartozik a gyümölcsök fogyasztása is, ámbár egyes gyümölcsöknek nagyon magas a cukortartalma, annyira, hogy fogszuvasodást is tud okozni.

Ezek elkerülésére, illetve megoldására találjuk meg a számunkra megfelelő fogkrémet. Ahogyan a sminkelés, így a fogfehérítés is tiszta ecsetnél / fogkefénél kezdődik. Minden használat után mossuk alaposan meg a használt fogkefét a csap alatt és fejével fölfelé tároljuk, hogy megfelelően ki tudjon száradni. A fogorvosok azt ajánlják, hogy három havonta cseréljünk fogkefét.

Végezetül pedig figyeljünk a fogzománc kopására. Idővel az ételek és italok foltokat hagynak a fogakon, de a sárguló fogak fő oka a fogzománc elvékonyodása. A zománc egy kemény fehér anyag, amely a fogak felületét képezi. Alatta van az úgynevezett dentin, amely világossárga színű, éppen ezért, ha a zománc megsérül, az alatta lévő dentin jobban láthatóvá válik, így fogak is sárgábbnak fognak tűnni.

Ügyeljünk fogunk tisztaságára, amivel a mosolyunk is magabiztosabbnak fog látszódni.