Az talán már mindenki számára ismert, hogy az ellenzék hat legnagyobb pártja (Momentum, DK, LMP, MSZP, Párbeszéd és a Jobbik) megegyezett arról, hogy egy listán indulnak, közös lesz a miniszterelnök-jelölt és mind a 106 egyéni körzetben egy jelöltet fognak állítani. Ezeknek a kidolgozása folyamatban van, a terv az, hogy októberig mindenhol eldől, hogy ki lesz a jelölt. 106 egyéni körzet viszont nem kevés, pláne ha mindenhol előválasztást szeretnének tartani. A realitás az, hogy ez több szempontból sem lesz megvalósítható, és talán nem is feltétlenül kell megvalósítani. Elmondjuk, hogy mért.
Egyrészről 106 körzetben előválasztást tartani, óriási munka, ami rengeteg erőforrást igényel. Önkéntesekre, pénzre, koordinációra van szükség. Rengeteg pénz és idő menne el rá, ráadásul nem lenen jó üzenete, ha a jelöltek az előválasztásig egymásnak feszülnének: hiszen elviekben szövetségesekről van szó, de ha a választókörzetben élő szavazópolgár heteken, hónapokon keresztül csak azt hallja, hogy az ellenzéki jelöltek miként támadják egymást (ne legyenek illúzióink, ilyen bőven előfordulna), akkor a végén nem biztos, hogy szívesen szavazna arra, akit az előválasztáson sem támogatott.
A másik probléma – a sok közül – az aprófalvas körzetek helyzete. Mi a garancia, hogy sikerül mindenhova eljutni, minden ember számára biztosítani a lehetőségét arra, hogy kifejthesse a véleményét?
A harmadik aggály, a Fidesz Kubatov-listája: elviekben a kormánypárti szavazók sincsenek kizárva egy előválasztásról, azt pedig gond nélkül széttrollkodhatják, és megszavazhatják a kevésbé esélyes jelöltet is.
Probléma az is, hogy az amúgy is szűkös erőforrásokat pazarolnák el erre a képviselő-jelöltek. Mert tegyük fel, hogy XY ugyan legyőzi ellenfeleit az előválasztáson, de arra már nem marad pénze, hogy a kormánypártok jelöltjei ellen kampányoljon, és az igazán fontos választást, amit 2022 tavaszán tartanak meg elveszíti.
Mi lehet a megoldás?
Ne legyen mindenhol előválasztás. Vannak körzetek, ahol meglehet, sőt mi több, meg is kell valósítani az előválasztást, de a pártok egymás felé kell, hogy gyakoroljanak némi nagyvonalúságot. Jó módszer lehet erre, ha mind a hat ellenzéki párt előre megjelölheti azt a 3-5 körzetet, ami számukra prioritás, ahol mindenképpen indulni szeretnének. Mert gondoljunk bele, hogy milyen üzenete lenne annak, ha egy előválasztáson például nem nyerne a Momentum-elnöke, a Jobbik-frakcióvezetője, vagy a Párbeszéd valamelyik ismert, erős politikusa. Több szempontból is jó opció lenne, ha néhány körzetet megjelölhetnének a pártok.
Egyrészt ha mind a hat pártnak lenne három biztos körzete, akkor már csak 88 körzetben kellene előválasztást tartani, ami nyilvánvalóan könnyebb, és kevesebb időt, pénzt, energiát igényel, mintha 106 körzetben tartanák azt meg.
Másfelől egyik párt sem maradna jelölt nélkül. Mert az egy dolog, hogy mind a hat párt kormányváltást szeretne, de alapvetően ha valaki politikusnak áll, vagy politikai platformot hoz létre, az azért teszi, hogy választást nyerjen. Ha valamelyik párt esetleg mind a 106 előválasztást elveszítené, akkor onnantól kezdve már csak mérsékelten lenne érdekelt abban, hogy közös listán szerepeljen a többiekkel.
Egy ilyen alku után az a veszély sem állna fenn, hogy a pártok legismertebb emberei kiessenek a parlamentből.
Hogy lehetne ezt kivitelezni?
Ha a pártok szabadon választhatnának három körzetet, akkor egyértelmű lenne, hogy mindenki a biztosan befutó helyeket jelölné meg, mint amilyen például Budapest. Ezt kilehetne küszöbölni azzal, hogy a három helyből maximum egy lehetne fővárosi, kettő pedig vidéki. Ha esetleg öt ilyen körzet lenne, akkor talán a 2-3 elosztás lehetne az arányos, habár akkor már csak hat budapesti körzet maradna jelölt nélkül.
Ez olyan gesztus lehetne a pártoktól egymás irányába, ami a szavazótábor számára is fontos, jelzésértékű üzenetet mutatna: valóban képesek vagyunk nagyvonalúságra, valóban képesek vagyunk átgondolt koordinációra, és mindannyian egyenlő részesei vagyunk a hatpárti összefogásnak.
