1945.01.27-én nyilasok verték agyon a magyar irodalomtörénet egyik legnagyobb alakját, Szerb Antalt. Szerb Antal egyetlen bűne a származása volt, az antiszemita nyilas előemberek talán azzal sem voltak tisztában, hogy akit halálra vernek, az nem más, mint a magyarság egyik legnagyobb írója.
Budapesten született asszimilált zsidó családba, a Deák Ferenc utca 15. szám alatt. Szülei, Szerb Károly óragyáros, kereskedő és Herzfeld Elza 1900. augusztus 19-én Budapesten kötöttek házasságot. Édesapjával együtt 1907. december 20-án a római katolikus vallásra tért át (keresztapja Prohászka Ottokár volt), és attól kezdve ebben a szellemben nevelték. Apja 1911 őszén a budapesti piarista gimnáziumba íratta be, ahol Sík Sándor tanította magyarra, és támogatta irodalmi ambícióit. Itt írta élete első verseit, novelláit, sőt felsős gimnazista korában esszé- és drámakísérletei is születtek. Utolsó gimnáziumi évében, 1918/1919-ben az iskolai önképzőkör elnöke volt. Főként Sík Sándor hatására lett 1914-től nyolc éven át az iskola frissen alakult cserkészcsapatának tevékeny tagja, sőt őrsvezetője.
Még nem volt húszéves, amikor már a Nyugat számára publikált, doktori disszertációját Kölcseyről írta, a harmincas években bejárta Európát. Páratlanul intelligens és tehetséges ember volt, olyan nagyszerű művek szerzője, mint az Utas és holdvilág, Pendragon legenda, vagy A világirodalom története.
Bántóan fiatalon, 43 évesen hunyt el, a magyar Holokauszt egyik legismertebb áldozata. Fájó belegondolni, hogy ha a nyilasok nem verik őt agyon, akkor még mennyi nagyszerű művel gazdagította volna a magyar irodalomtörténetet.
